Valós környezetben játszódó kitalált történet…
Yoruno Usagi szája széles mosolyra húzódott a maszk alatt. „Bevégeztetett” — nyugtázta magában. Noha még nem volt túl a veszélyen, néhány perc pihenőt engedélyezve magának, elnyúlt a kastély tetején. Koromsötét éjszaka volt, a csillagokat felhők takarták el. Még vagy két órája maradt hajnalig. A tetemet sem valószínű, hogy felfedezik napfelkelte előtt, mikor a szolgáló majd reggelihez hívja urát és annak ágyasát. Akkor sem gondolnak mindjárt gyilkosságra, hisz a mennyezetről egy ólomnehezékes zsinóron át az áldozat szájába csöpögtetett gyorsan ölő méreg — ez volt Usagi egyik kedvenc módszere — szinte semmi nyomot nem hagy maga után. Mintha a halálba aludta volna magát az uraság.
A tetőn elterülő sötét alakban senki sem ismerne rá a falusi kerítőnőre. A vézna öregasszonyra, aki napközben rizsszalmából fonott szandált visel a lábán Tabi helyett, és kopottas kimonójában, bottal a kezében járja a környező településeket, különböző házassági ajánlatokkal bosszantva a tisztes lakosságot.
Igaz, a kerítőnőben sem látná meg még a legtapasztaltabb szemű szamuráj sem a hírhedt Kunoichi-t, az Iga-tartományból származó Hattori ivadékot.
Évekkel azel tt a sors kegye hozta össze Tokugawa Ieyasu -val, aki a Mikava-tartomány feltörekvő ura volt, és néhány zsák rizs évi járadékkal láncolta magához a nindzsa nőt.
Amikor a fejedelmek többsége szervezkedni kezdett Tokugawa ellen, és a nyílt összetűzés Ishida Mitsunari nagyúrral egyre elkerülhetetlenebbnek látszott, Yoruno-san intézte a jelentéktelenebb ellenfelek kiiktatását. A mostani áldozat is egy kevés befolyással bíró szomszédos fejedelem volt.
Usagi érezte, indulnia kell. A visszavonulás éppen akkora odafigyelést és erőbevetést igényel, mint a tetthely megközelítése. De mostanában egyre fáradékonyabb. Már az ólmosvégű zsinórt sem tudja olyan mozdulatlanul tartani, míg végigfolyik rajta a méreg, mint valaha. Ha ez így folytatódik, előbb-utóbb felébred valamelyik áldozata, az arcára csöppenő folyadéktól.
Felült. Hogy erőt merítsen, kimonója ujjából elővette, és megcsókolta kedvencét, egy kiszárított nyúllábat. Az ő neve is annyit jelent: Éjszakai Nyúl. Ezért a kabbala…
A sötétség megmozdult. Inkább csak megérezte, mintsem meghallotta a közeledő veszélyt. A nyúllábra egy bagoly csapott le szélsebesen. Míg jobb keze a kabbalát szorongatta, a Kunoichi baljával előrántotta övéből legyezőjét, melynek felső szélébe borotvaéles pengét erősítettek, és a bagoly két darabban hullott alá. A nő tudta, hibázott. Zajt csapott. Bárcsak hagyta volna elrepülni a madarat a zsákmányával.
Az első, süvítő nyílvesszőt még röptében kapta el. A második az alkarjába fúródott, és aztán túl sok jött egyszerre…
Legutóbbi módosítás: 2012.05.27. @ 15:44 :: Szél Zsolt