András már nem érezte jól magát, elveszett az összes reménye. Hiába volt minden az övé, hiába Terka volt az, aki megcsalta, mindent el kell felezni az asszonnyal. A bíróság kimondta, az ingó, és ingatlan vagyon fele az asszonyt illeti.
Iparkodott volna haza, de az ügyvédje szólt neki, és ketten hagyták el a bíróság épületét.
— Ugye András tudja, hogy tizenöt nap még van, még fellebbezhetünk.
— Tizenöt nap nekem elég, annyi pont elég, nem fellebbezek én semmit. Kit érdekelt az, hogy abba a házba Terka nem rakott egy vasszöget se? Nézze, én nem iszok, dógozok a gyárban, és sokszor éjfélig hajtom a lovakat, a vagonokat rakjuk ki az állomáson. Viszem a Tüzép-re a szenet, téglát, faanyagot, sódert. Terka az utolsó konyharuhát is készen kapta. Kétszobás házat, berendezve, fürdőszoba, kazán. Megvót neki mindene. Amikor itthon maradt a gyerekkel, akkor se vette észre, hogy kevesebb lenne a pénze.
— Akkor mi az isten történt? — kérdezte Dr. Fekete.
— Hát nem vótam elég a Terkának, nem lakott jól, sokat vótam el otthonrul, ő meg unatkozott. Pedig ha az idejit nem a kurafikra pazarolja, hanem hasznossá teszi magát, csak a kertet és a jószágokat tartotta vóna rendbe. De ő nem, ő a gyereket a kocsiba, és usgyi be a hodályba /a falu népi neve, amúgy birkaakol/. Ott mindég akadt egy-két unatkozó léhűtő, aki tette a szépet. Szép, mutatós nő volt a Terka. A gyerek se látszott meg rajta. Vékony vót, csinos és kívánatos, szépen is járattam. Hát ez vót a baj!
— Mi történt, miért verte meg a feleségét?
— Nem akartam én kérem bántani a Terkát, de amikor pofán vágtam a komát, akkor nekem ugrott, elkezdett ütni, karmolni, tépni! Hát mán férfiember a macskát is lerúgja, ha visszanyúl.
— Maga megrúgta a feleségét? — hüledezett az ügyvéd.
— Én nem, csak bemostam neki egy atyulást, és becsúszott az ágy alá. Aztán nem volt vele semmi baj.
— Mit csinált a férfival?
— Hát mit csináltam vóna? Hát megkalapáltam. Mondtam neki, hogy védekezz, te barom, az anyád hétszencségit, mert agyon ütlek, de az a marha csak hebégétt, hogy beszéljük meg, beszéljük meg. Hát mit beszéljek én, tutta ő azt, hogy a Terka férjes asszony. Mielőtt elkezték, akkor kellett vóna megbeszélni! Amit kapott az az övé.
— De amit maga kap, az meg a magáé lesz.
— Hát az meg az én bajom lesz.
— Aztán meg mindent meg kell felezni, fele az asszonyt illeti, és minél előbb — mondta az ügyvéd.
— Háát ez nem igazságos! Nem tett abba a Terka egy görbe szöget se. Mán mé lenne az övé a fele?
— Mert a Bíróság így rendelkezett! De érti ezt maga!
— Esküszöm! Mindennek a felét megkapja Terka. Kiadom én a részét mindenből, ha mán a Tisztelt Bíróság így határozott.
Elköszönt az ügyvédtől, és sebes léptekkel ment az állomásra. Gyakran mennek a vonatok, és nem akarta az asszony kaján képét látni. Nagyon, de nagyon fájt, hogy így kicsesztek vele. Kegyetlenül zúgott a feje és lüktetett a halántéka. A nyakát alig bírta megmozdítani, olyan nehéznek érezte a fejét, mintha egy cementes zsákot tartana rajta. Belül a halántékán a kisördögök kalapáccsal verték a rigmust, a-fe-lét-ki-ad-ni. El-fe-lez-ni! Min-dent-el-fe-lez-ni! Fe-le-az-asz-szo-nyé! Ezt hallgatta egész úton. Könyökét térdére támasztotta, és a fejét a tenyerébe tartotta. Nem szólt, nem nézett senkire. Csak a port látta fekete cipője orrán. A szemei véresek, vörösek voltak. Bent az agyában a kalapács megállás nélkül verte a dobot.
Min-dent- meg-fe-lez-ni- Min-den-nek- a -fe-lét-ki-ad-ni.
Átfutott lázas agyán, hogy mennyit dolgozott, milyen sokat. Milyen sok vasat kellett megemelgetni a savazókád körül. Hány tonna szenet, cementet, sódert kellett karolni amíg felépítette a házát. Terkát a készbe hozta. Elég lett volna hármójuknak, ő nem várt el semmit, csak annyit, hogy legyen vele. Olyan szép volt Terka, olyan szép! De most el tudná vágni a nyakát egy életlen borotvával is, ha itt lenne.
Nem kérdezte, mije van, amikor feleségül vette. Hozta volna meztelenül is. Volt neki, megdolgozott érte.
A gyerekét, azt mind kiadja, az a gyereké, az jár neki. A gyerek betétkönyvét, azt nem adja Terkának, mert nem bízik benne, azt eljátszotta. Majd az ügyvéd vigyáz rá!
De hát az annyaúristenit neki, hát Terka feküdt össze azzal a semmi kocsmabútorral, az kellett neki!
Már haza ért, de a feje az csak dobolt. Meg-fe-lez-ni! — meg-fe-lez-ni. Le sem vetkőzött, úgy elmenőben, ahogy volt, kicsapta a szekrényajtót, kiemelt egy köteg ruhát, lepedőt, ágyneműt, asztalterítőt. Szépen, pontosan mindet kettévágta. Azután jött a konyha. Megpróbált minden darab edényt, tányért, bögrét, poharat megfelezni. Feltöltötte homokkal, majd ráütött, és a nagyobb darabot rakta a Terka csomójához.
─ Nesze, a nagyobb darabot adom, ne mondjanak rólam semmi rosszat, nem sajnálom én tőled babám, én nagyon szerettelek, mindent neked csináltam! Vidd csak a nagyobb darabot!
Három nap alatt megvolt felezve még a fürdőkád is. Negyedik nap kezdte lebontani a tetőt. Megfelezett minden cserepet, minden gerendát, mindent. A téglák is sorra kerültek. Amikor, hite szerint mindennel végzett, elment a kocsmába, addig csak beszélgetni, melegedni járt be, ha az állomáson dolgoztak.
— Egy liter pálinkát aggyá Bélám!
— Csomagoljam Bandikám?
— Frászt, itt iszom meg!
A csodálkozó Béla elől elvette a pálinkásüveget és elhúzódott a sarokasztalhoz. Csak úgy üvegből meghúzta a pálinkát. Alig két óra múlva félájultra itta magát. Béla szólt:
— Jóska kísérd haza Bandit, mert nagyon elázott.
Az egyik vendég engedelmesen Andráshoz lépett.
— Gyere Bandikám menjünk haza , segítek.
— Mimindent mmegffelezni mimimind…
— Jól van, mindent, ahogy akarod, gyerünk!
Lassan haladtak, de egyszer odaértek
— Mi a sistergős istennyila járt itt? Se ház semmi! Mi, ki csinálta ezt a pusztítást?
Az istálló az megmaradt. Oda támogatta Andrást, lefektette a szalmára.
— Mindjárt jövök édes komám, szólok valakinek, mert ez borzasztó.
András, három évig volt állandó lakója egy pszichiátriai intézetnek, húsz éve a falu bolondja, kegyelemkenyéren és kegyelempálinkán.
Legutóbbi módosítás: 2012.05.27. @ 16:41 :: Győri Irén
