Tavaszi reggel, félig ébren, kávét kavargatva kinéztem az ablakon.
Lent, ághegyen rügyek moccantak, színek éledtek, selyem-zöld, halványrózsaszín.
Aztán megmutattam neked, s te a fák nevét kérdezted, míg én csodát láttam kint, s a szemedben.
Józan volt a kérdés, de nem hagytam, hogy kizökkentsen tavaszváró boldogságomból. Néztem a kávét, aranyszínű volt, mint az őszi levél.
Odalent énekesmadarak örültek a reggelnek.
Ha madár lennék, s élne lélek-zeném, könnyű röptű szárnnyal, dalolva vártam volna a tavaszt.
Tudom, hogy szereted a madarakat. Ágak közt a biztos, meleg fészek nyugalmat ad.
Gondolkodtam.
Madárként is vendég lennél nálam? Lenne bátorságunk összehajló ágak széles levelei mögött csókot váltani?
Találgattam, mennyire hűséges egy kis feketerigó. Nem, nem a hozzám való hűségen tűnődöm… Elképzeltem, vajon könnyű röptű madárként is megpihennél-e a szívemen? Csak ritkán, ahogy te szeretnéd és én nézném magas röptű szárnyalásod, találgatnám: Most boldog vagy?
Kizökkentem az időből… a kávé utolsó cseppje keserű lett. Néztem, csak egy csésze, üresen.
Aztán a hónapok múlásával egyre jobban érdekelt egy rigópár. A tojó sokat ült a fészekben, az üres fészekben. A hím szedegetett valamit a fűben. Gondoltam, majd hazarepül.
Így is volt minden este, de napközben szívesen időzött egy másik fészekben is.
─ A kis csalfa! ─ mondtam magamban.
Aztán az első nyári hónap második napján különös dolog történt.
A hím körül két új tojó kezdte illegetni magát. Az én madaram pedig szemmel láthatóan igen nagy örömmel fogadta mindkettőt.
─ Csak játszanak! ─ gondoltam.
Egészen addig, amíg a hím is olyan félre nem érthető jeleket adott mindkét madárnak.
─ Nahát! ─ csodálkoztam.
A párja pedig csak ült otthon a fészekben. Nem látott odáig.
─ Majd hazarepül ─ reméltem, de már érdekelt a három madár játékos évődése.
Az igazat sohasem tudom meg, csak sejtem. A hím kimelegedett, aztán ivott egy zavaros vizű pocsolyából, szinte megrészegedett, vagy a két tojó szárnysimogatása ártott meg neki? Nem tudom, csak azt láttam, hogy elrepültek egy üres fészekbe, hárman.
A hűségről kezdtem gondolkodni.
Az emberi hűségről, ami már divatja múlt dolog lesz… de, hogy a madarak is!
Kár, hogy nem láttad, nem érezted, amit én ─ akkor.
Vagy mégis?
Csak te másképpen?
Elmerengek, amíg ilyen tojók léteznek, mit tehetnek a hímek?
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: Sonkoly Éva
