Itt van a város, itt ez a város, akármelyik:
a februári fényben félszegen
sorakozó tömbök minden
testi hibája látszik.
Sokadik hó kásásodik a talpam alatt,
károgó varjúrajok árnyékolják a szívemet.
Megállok a pirosnál,
mozdulatlanok a világ folyosói.
Mellettem fiatal lányok,
szépmosolyú, fiatal n?k merednek
a körút sómarta sebeire.
Szeretem az egyetemista lányokat,
a következ? nemzedék, a jöv?nk komoly, fiatal anyáit.
Autóbuszokon, zsúfolt vasúti kocsikban utaznak,
tejes nevetésük felveri az öreg Európát,
a t?n?d? férfiakban felverik a kedvet,
hajukban menetszél, s a változás ígérete lobog.
Érzik, érzik a maró, meztelen id?t,
mégis képesek gy?zni a
balsejtelmek pálinkás g?zein,
szótalan áhítattal csodálom ?ket:
szövetkabátos, büszke angyalok
diadalos menetét.
Ilyenkor azt gondolom, hogy nem muszájból
fogunk gy?zni, hanem diadalból,
s a katonapanelek cementes árnyékában
is magáénak vall minket Európa.
Legutóbbi módosítás: 2012.06.04. @ 17:29 :: Csillag Tamás