*
nézd, hajnalodik, még álmok neszeznek
a némaságban, még a csókok íze
szárad ajkunkra, még meg-megremegnek
combizmaid, a tűzre emlékezve
mi öledben gyúlt, de már a holnapba
fáradva nő benned az akaratlan
dac, a pillanat, mikor félbehagyva
a nemrég még esküvel megfogadva
öröknek ítélt utad, elhagyod és
az árokpartra ülsz, karod kulcsolod
térdeden, szemed lehunyod, a kérdés
benned zsong, szinte fáj, de választ nem adsz
és nem vársz, hisz a reggeli ébredés
úgyis összetör minden megálmodott
létezést
Legutóbbi módosítás: 2012.06.05. @ 04:49 :: Tiszai P Imre