Falunk végén volt egy tó, és ebben a tóban lakott egy nagy zöld béka. Olyan nagy volt, hogy ember még nem látott hozzá hasonlót. Még a szomszéd községb?l is a csodájára jártak. Reggelt?l estig jöttek az emberek békát nézni.
A népszer?ség nagyon tetszett a békának. Egész nap illegette-billegette magát, mint egy híres színész. Külön bemutatókat tartott, hogyan kell fejjel vízbe ugrani. Ilyenkor egy jól sikerült ugrás után a néz?közönség hálásan megtapsolta.
Tetszett a békának az elismerés. Azt gondolta, a világ körülötte forog.
A népszer?ség annyira elvette az eszét, hogy egyik nap dölyfösen ezt találta mondani a falu bírójának, aki mindennap meglátogatta:
– Bíróuram, ezentúl ingyen nem lépek fel. Csak akkor fogom mutogatni magam, ha naponta aranytálcán hoznak nekem ezer legyet kirántva.
A bíró hiába kérte, és mondta, hogy ez lehetetlen, a béka nem engedett a negyvennyolcból. Ha csak egy léggyel is keveset kap, akkor elmarad a produkció.
Lett nagy lótás-futás a faluban. Mindenki legyet kergetett. Még csak valahogyan összegy?lt az ezer légy, de nem tudták, hogyan rántsák ki. Túl kicsi volt, és amikor bepanírozva belerakták a forró olajba elégett, csak egy elszenesedett gombóc maradt bel?le. Így mégsem adhatják oda a békának!
A bíró a városból hívatott neves szakácsot, azt remélve, hogy az meg tudja oldani a problémát, és sikerül neki kirántani a legyeket.
A szakács hosszasan kísérletezett, de egy id? után be kellett látnia, legyet rántani ? sem képes.
Közben a béka nagyon megéhezett. Követelte az ezer rántott legyet aranytálcán. A tóparton hangos kuruttyolással adta a falusiak tudtára, hogy ebédid? van.
Mindenki nagyon megijedt, mert féltek, hogy békájuk odébb áll a szomszéd faluba, ahol bizonyára tudnak neki rántott legyet készíteni. Micsoda szégyen lesz rájuk nézve! Már így is mindig csúfolódnak velük a szomszéd falu legényei! Most meg széjjelkürtölnék a világba, hogy még egy legyet sem tudnak kirántani.
A falu küldöttsége a tóhoz ment és kérlelték a békát, hogy még egy kicsit legyen türelemmel. Mindent el fognak követni, hogy találjanak egy szakácsot, aki ki tudja rántani a legyet.
Mindenhová plakátokat ragasztottak, és felhívást tettek közzé, hogy szakácsot keresnek magas fizetséggel. Hamarosan érkeztek is a szakácsok és szakácsn?k próbát tenni, de mindegyik felsült. Senkinek nem sikerült elkészíteni a békavacsorát. A bíró egészen kétségbeesett, tanácstalan volt, mert nem tudta mitév? legyen.
A béka már türelmetlenkedett a tóparton. Megállás nélkül brekegett:
– Rántott legyet akarok! Rántott legyet akarok, de ezret! Ha nem adtok, elmegyek a szomszéd faluba.
A közelben lakott egy kondás. Volt neki egy sz?ke fiacskája, Áronka. Amikor meghallotta, hogy a falu milyen nagy bajban van, így szólt apjához:
– Édesapám, tudom, mit kell tenni, hogy a falu hatalmas békája nyugton maradjon.
– Mondd csak kicsi fiam, Áronka! Mit tegyünk?
– Ã??rt kell a tópartra állítani.
– De ki legyen az ?r, aki egésznap a tóparton strázsál?
A kisfiú elnevette magát, és vidáman mondta:
– Ki más lenne erre a legjobb, mint a gólyaanyó a házunk tetejér?l. Ne féljen édesapám, ha a béka meglátja a gólyát, mindjárt elmegy a kedve a rántott légyt?l, megelégszik azzal is, amit ? kapkod össze hosszú piros nyelvével. Meghúzza magát a nádasban, és nem kívánkozik majd a másik faluba.
A kondás elgondolkozott azon, amit fiacskája mondott. Végül elismerte, Áronkának igaza van. Elment a bíróhoz és elmondta fia javaslatát. Mindenkinek tetszett az ötlet, és megdicsérték a kondást:
– Derék fiad van. Dicséretet érdemel. Busásan megjutalmazzuk, ha elintézi gólyaanyónál, hogy felügyeljen a békára.
– Ezen ne múljon – bólintott rá Áronka édesapja, és otthon elmesélte fiának, amit a bíró mondott.
A fiúcska kiment az udvarra, és felkiáltott a házuk kéményén fészkel? gólyaanyónak:
– Gólyaanyó, segíteni kellene a falunak! Tudod, mennyire szeretnek az emberek, ezért cserében vigyázhatnál a tóparton a békára.
A gólya nem ellenezte a munkát, mer ínyére való volt. Szeretett a tóparton álldogálni, mert ott mindig talált valami finomságot a kicsinyeinek.
A kondás visszament a bíróhoz, de most már Áronka is vele tartott. A kisfiú megígérte, hogy elmegy a tópartra, és ? is beszél a békával.
Még napnyugta el?tt oda is ért. Éppen jókor, mert a béka már készül?dött odébbállni és indult a szomszéd faluba, ahol kap rántott legyet.
– No végre, megkapom a vacsorám? – brekegte el magát – Tovább nem várok. Ide az ezer rántott legyet aranytálcán!
Áronka elnevette magát, és felmutatott az égre:
– Nézd, ott repül! Remélem ilyen nagy rántott légy elég lesz, de ha nem, akkor még jön a többi is.
Békának mindjárt elment a kedve az ezer rántott légyt?l. Eszeveszetten menekült a közeli nádasba. Elég volt neki a szúnyog is, amit esténként sikerült elkapnia, amikor kimerészkedett a tópartra, de akkor is egyik szemével mindig az eget szemlélte, attól tartva, hogy érkezik az óriás rántott légy. Örült, hogy a vízben meghúzhatta magát, és a bámészkodók elcsodálkoztak hatalmas termetén, ha bukfencezett egyet.
Áronkát a bíró maga mellé vette, és kinevezte kisbírónak, akinek az volt a dolga, hogy mindennap kidobolta a legfrissebb híreket a falunk hatalmas békájáról, aki talán még ma is mutogatja magát az arra járó embereknek.
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:25 :: Apáti Kovács Béla
