Még nem érzékeled
a kint-rekedt időt,
nem tudod, hogy szempillád
és körmöd is kinőtt,
köldökzsinór végén
gyanútlan lebegsz,
magzatburkod óceánja
véd és körbevesz,
megóv szkafandered:
édesanyád méhe,
amíg ki nem csúszol
bizonytalan mélybe,
hová betolakszik az élet zaja,
fájdalom és a vér riasztó szaga,
csuklódra szalalagot tekernek
rajta friss neved,
később felismered
a levegő
tapintathatatlanságát,
a tárgyak
érinthetőségét,
színeket
majd árnyalatokat,
felfedezed
a világ megmaradt
piciny darabkáit,
hogy rajtad kívül
létezik még más is,
a sorsok keverednek,
hogy minden ember
szabad parkolót keres,
s azt, hogy mi
neked még új,
az régóta kész,
s ha innen majd kilépsz,
csaknem újszülöttként
fekszel egy kórházi ágyon,
s halotti bizonyítványon
szerepel legvégül
sírba zárt neved.
Legutóbbi módosítás: 2012.06.19. @ 17:13 :: Péter Erika