Már nyár derekán jár a naptár, learatták a búzatáblákat, a termés még ugyan keresztekbe* rakva, sok helyen a tarlón van, de a behordás már elkezdődött. A szérűskertekben készülnek az asztagok** nemsokára kezdődik a cséplés. A gondos gazdák, már tudják, mit várhatnak. Lesz kenyér, marad vetőmag és eladásra is termett rendesen. Az idő kedvezett, szépek a szemek, nem sült be a gabona.
A kislány és a libák minden nap korareggel megjelentek. Aznap valahogy szebben sütött a nap, a kislány mellett egy nagyon szép kis puli kölyök ugrándozott. A libák igencsak megnőttek, kifehéredtek,
a szárnyuk még fejletlen, de a toll már ott is szépen növöget. Erős lett a csőrük, az idősebb fűvel is elbántak. A libák kicsit tartottak a fekete gombolyagtól, de a kislány nagyon örült, hogy lett társa. Nagyszüleitől kapta, “így nem leszel egyedül,” ezt mondta Nagyapa. A kislány valamicskét nyúlt, rövidebb lett a ruhácskája és porosabb a lába.
Hol van már az a nyugalom, ami tavasszal jellemezte a határt. Lovas-kocsik, ökrösszekerek járták az utat, sőt, néha-néha egy-egy Hoffer is kapaszkodott, acélkörmeivel a poros útba. Megrakodva mentek búzakévékkel a szérűskertbe, visszafelé poroszkálva kipihenték az út fáradalmait. Mozgalmas volt ilyenkor a határ. Sokszor találkozott a csősszel is, az vigyázta a táblákat. Odafigyelt minden rossz szándékú halandóra.
„Ez kérem az ország kenyere, erre vigyázni kell.” — A kislány elgondolkodott: az országkenyere. Ilyen sok búzából milyen nagy kenyeret lehet sütni. Az országnak nagy kenyér kell. Apa azt mondta, ha adunk a munkásoknak kenyeret, akkor ők adnak nekünk szerszámokat, amivel tudunk dolgozni és ez a körforgás, az egyik réteg kisegíti a másikat.
— Ez a „réteg dolog” egy kicsit érthetetlen, apa úgy mondta, úgy értettem, hogy az emberek a réteg. Jó lenne tudni, az ember hogyan lehet réteg. Az is réteg, aki a gyárban a szerszámot csinálja, és az is, aki a búzát adja a kenyérhez? Akkor a pék is réteg? Nem tudom, még nem értem! Igazán jó lenne tudni, hány réteg egy ország? Jancsi is réteg lesz? Jancsi, ha megnő pék lesz. Ő már nagyfiú, iskolába jár. Anya azt mondja,
— Ő a „kisvejem”, még a pólyában voltál, amikor megkérte a kezed.
A gyermek figyelte, mikor jön a nagyfiú, azt mondták a Jancsi az ő vőlegénye. Igaz, Jancsi szép nagyfiú, de hát ő nem akar feleség lenni. Igazándiból még lány se akart lenni, de hát ez így sikerült. Annyit beszéltek a felnőttek arról, hogy az embernek legyen valami célja az életben. Neki lesz!
Azt már tudja, hogy sok cél van, mert ha egy veréb leszáll, és ha valaki fiú, akkor parittyával le tudja lőni.
Egyszer ő is megpróbálta, de nem tudta kifeszíteni, és elrontotta a fogást, a kaviccsal el is találta a hüvelyk ujját. Csúnyán megkékült. Azóta nem akart csúzlival lőni. De ha sárból csinált golyókat és felszúrta egy hosszú botra, és azzal akart eltalálni valamit, az elég jól sikerült. Egyszer az egyik liba elcsatangolt, ő éppen szedegetett az árpatarlón. Az ördögadta libája — megint az a szürke —, egy ilyen sárgolyót utána küldött, és eltalálta. Azután meg szaladhatott, mert a buta liba annyira megijedt, hogy se látott, se hallott. Azóta nem mert így alkudni a libával. Inkább utána ment. Az árpatarlóra sétáltak, a libák szépen szedték a szemeket, attól gyarapodtak, ő meg gyűjtötte a kalászokat. Estig három-négy bugát**** is összeszedegetett. Ilyenkor Anya ki szokott jönni elé, és segít hazavinni a bugákat. Elég lesz a baromfiknak egész télen, amit így összegyűjtött. Anya otthon kiverte a szemet és kirostálta, kis kukoricával dúsítva a tyúkok is ezt kapták és jól tojtak tőle. Szokott lucerna levelet is gyűjteni, azt megszárították és télen leforrázva kapták a tyúkok. Szép sárga tőle a tojás.
Nemsokára hatéves. Már nagy kislány. Tegnap itt voltak nagymamáék. Kérték anyut, hogy engedje el őt velük, de most nem lehet nyaralni, mert munka van.
— Beállítottam a libákat, azokat legeltetni kell, már nagy kislány, hasznát tudom venni.
— Azért engedd gyereknek lenni, nagy felelősség az, amit elvársz tőle — mondta nagyapa.
— Nem törik csontja, ha egész nap legelteti a libákat!
— Belegondoltál te abba, egész nap egyedül, nincs senki, akihez szóljon, már hány hónapja, egy felnőttnek is büntetés, nem egy ilyen kislánynak.
— Ha engedem, hogy cinkost vigyen, akkor kereshetem a libákat, mert eljátsszák az időt.
— Te is eljátszottad? Veled mindig volt kint négy-öt társad. Miért hiszed azt, hogy ő rosszabb nálad? Azt a két karéj*** kenyeret sajnálod, ne nézz az orrodig.
— Nem érti ezt Édesapám, nem akarom és kész! Akkor inkább az öreg Gazsi kutyáját etetem.
— Ha van kutya vele, az is jobb, mint semmi, ahhoz legalább lehet szólni. Azzal lehet játszani. De mért idegenkedsz a pajtásaitól?
— Nem hozzá valók! Itt csak az unokagyerekek vannak, azok meg, inkább nem.
— Hát lányom, nem ismerek rád. Mit tett veled ez a mai világ? Te olyan rendes, belátó voltál, most meg…
— Nem akarom, hogy valamit is kibeszéljen! Olyan rafináltak a Julisék. Mindenki azt beszélné, mit adok neki enni, meg mindenre kíváncsiak!
— Akkor gyere, menjünk el a kutyáért.
— Maga akarja a kutyát, menjen el egyedül, innen fel az ötödik ház.
Nagyapa beszélt a Nagymamával, és unokájával kéz a kézben elsétáltak Gazsi bácsiékhoz. Teca néni kísérte őket ki a pajtába, az ura ott szecskázott. A férfiak üdvözölték egymást, az öreg Gazsi pedig huncutul megjegyezte.
— Megvan ám a kutyád! Nehéz volt anyádat rávenni?
— Én akarok neki egy kis társat, ne legyen olyan magában ott kint a libákkal.
— Aztán adj neki enni, meg inni is, ha szereted, és igazán fontos neked, akkor tűzbe megy érted. Beszélj hozzá sokat. Azt már tudja, helyedre, meg azt is, hajtsd, elmegy helyetted a libák után! Röviden, de értelmesen beszélj vele. Nem szereti, ha fölöslegesen ugráltatják! Jószágra, emberre ne uszítsd! A betyárt, a rosszakaratú embert meg megismeri a szagárul. A pulinak, kislányom, lelke van.
— Aztán mennyit kóstál ez a kutya? — kérdezte Nagyapa.
— Kendnek bizony száz forint, de a kislánynak ingyé van, mi már a tavasszal megegyeztünk.
Hunyorgott egy kicsit, bajuszát megtörölte, és kezet nyújtott nagyapának.
— Látom, maga érti a gyereket!
— Ő az első unokám, jó kislány.
Kicsit furcsán nézett az öregre, de azután rendbe ment minden. Jó ember ez!
— Ügyes, és szófogadó, csinálja, amivel megbízzák. Szépek a libák! A legszebbek a faluba, és megvan mind.
Most Nagyapa nyújtotta a kezét, paroláztak.
— Szeresd okosan, akkor nem lesz rá panasza anyádnak se.
Mire hazaértek a kiskutyának Maros lett a neve. Este Apa nagyon megörült, tetszett neki az elnevezése is.
Egész délután a kiskutyával játszott. Anya nem igazán örült, de Nagyapa és Apa végül is meggyőzték, hogy így sokkal jobb lesz.
— Egyel több kenyérpusztító, de ha annyira ragaszkodnak hozzá, néha ő is engedhet. Éppen elfér, aztán majd látjuk… — mondták.
Anya még csak rá se nézett a kutyára.
Reggel mindenki korán kelt. Nagymamáék délelőtt mentek haza.
— Majd arra legeltetek, hogy még lássam őket — mondta magának.
Amúgy is a libák nagyon szeretik az árpát, ott már elhordták a kereszteket. A gyapotföld mellett volt árnyék. Az ott volt az állomás közelében. A kiskutya nagyon jól végezte a dolgát. Ő csak szedegetett, mire nagyszülei jöttek a vonathoz, már szedett négy buga kalászt. Kicipelte a fák alá és Marossal mellé heveredtek.
Amikor elég közel értek nagyszülei, eléjük szaladt, megpuszilta őket, és csacsogott és csacsogott. A középpontban a kiskutya volt, hogy az milyen aranyos, amikor látja, hogy a libák már eléggé elsétáltak szépen, kerítő járással visszaterelte őket. A libák kezdték tisztelni a kiskutyát. Apró különös varcogó hanggal beszélt hozzájuk. Ugatni ritkán hallották. A nagyszülőket szeretettel üdvözölte, orrocskáját magasra tartva, farkát kedélyesen mozgatva, mellső lábaival toppantgatva hallatta azt a rá jellemző torokhangot. A lányka büszke volt rá. Boldog arcocskája ragyogott az örömtől. Látták Anyát sietni feléjük. Maros jelzett. Tartózkodón háttérbe húzódott.
— Látjátok, tudja, hogy nem idegen, de nem szereti. Soha nem fogadja el a lányunkat. Azért jó kutya lesz. Láttam ügyesen terel. Mondta az öreg Gazsi, hogy már lassan öt hónapos. Eddig az anyja mellett volt tanonc.
Anya beérte őket, hozott egy kis süteményt az útra, ottmaradt a sublót tetején.
— Ezt tegye el anya, jó lesz az útra, ezt meg nektek hoztam, a szélibül adhatsz neki. Finom kapros-turós, remélem, a kis kulák gyomra ezt szereti.
— Ki a kulák? A kiskutya? — kérdezte Nagymama.
— Jajj, Anya… hát az öreg Gazsi!
— Lányom az az ember hajlott korára is keményen dolgozik, tegnap vasárnap volt, az Úr napja, és mégsem pihent, ő maga, nem más tette helyette. Az irigyei bántják.
Nagymamáék elmentek, anya tovább kísérte őket, a kislány könnyes szemekkel nézett utánuk. Kicsit haragudott a világra, a libákra, és egy icipicit Anyára is, mert minek kellettek a libák, ha miattuk nem mehetett el Nagymamáékhoz. Könnyei hamar felszáradtak, mert azt mondták, ha a télen eljönnek érte, akkor elmehet velük, igaz akkor nincs ribizli, nincs málna, a kismadár fészke is üres, de találnak érdekes dolgokat. Nagyapa megígérte, hogy mehet a Maros is, mert feléjük csak a Szárazér van, és az összefér a Marossal. Anya is áldását adta.
A vonat elment, néha-néha látta is, ahogy a fák között elsuhant, és füttyöt is küldött a tájnak. Az a fütty eszébe juttatta, hogy elmentek a szeretett nagyszülők, Anya jött, elvitte a bugákat, még meg is dicsérte, hogy ilyen sokat szedett. Sok elhullott.
— Ha ebédeltél, még kereshetsz, kijövök és segítek hazavinni.
Ebben maradtak, és haladt a nyár tovább. Maros orrocskáját magasra tartva fülelni kezdett. Valaki közeledik az úton.
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
* kereszt = gabonakévék összerakása kereszt alakba a tetejére téve egy, azt hívták pap-nak
** asztag = a szemesgabonát nagy kazlakba rakták, és onnan rakták a cséplőgépbe.
*** karéj = házisütésű kenyérből körbevágott szelet.
**** buga = szárral együtt begyűjtött kalászból kötött csokor, amit két gyerekkéz átér.
Folytratása következik
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:19 :: Győri Irén
