Federico Garcia Lorca emlékére
Regina, szeretlek, Regina,
Kívánlak:
Ráncaim bomló, őszi-érett nője,
Elhaló vágyaim feledője,
A falu végén várlak.
Regina, egyem, Regina, telem,
Halálom.
Fülledt zajokban térj be hozzám,
Kunyhómban heverhetsz lapockán,
Földön fekhetsz, azt se bánom,
De maradj, vagy áradj mint a
Kraszna.
Regina,
Múlok, mint az ifjúság öröme,
Elpárolgok, akár a mező zöldje,
Ha beborul az ég,
Regina,
Érzem, meghalok, itt a vég,
Nem vagyok én már csak a kaszás haszna.
Ha elföldelsz, szedd a földet,
Mit én kapáltam,
Ha koporsót csináltatsz, diófából,
Emlékszem, helyét ötvenhat éve ástam,
Ha megsiratsz, inkább ne sirass,
Annyi voltam neked, mint a könyv,
Olvasni nem tudsz, végrendeletet se írass,
Maradjon emlékemül a közöny,
Vagy hangom a mából,
Teleim, hisz azokat is véled fáztam.
Regina, arcom rozsfehér,
Te voltál mindig Varsolcon a
Legszebb cigánylány,
Most éveid és a cigányvér
Kettőnk szegényes otthona,
Pecsétül hagyasson beleink túlvilágán…
Ha meghalok, hagyj a házban,
És ne szólj rólam senkinek,
Vagy menj el, mert negyvenkét fokos lázban
Az alkoholtól nem bírok rád nézni,
És szerelmed, mit elprédáltam,
Nem mossa le az ártézi.
Majd bejöhetsz, elsirathatsz, elvihetsz.
Legutóbbi módosítás: 2015.04.29. @ 05:25 :: Bálint Szilárd
