Kőmüves Klára : – perselyest –

Nyomtatás

Szakadatlanul esett, hosszúra nyúlt az Isten tócsalánca,

föld nyakára aggatott ékszerét bogozza most a Nap s egy –

egy szemében vidáman lubickolnak bogarak, békák, férgek,

hosszúlábú gólyamadarak. Boldog kép ez bennem, valami

édes súly a lélekmérlegemben, bár az esti gondterhek alatt

még úgy éreztem, nem született nálam boldogtalanabb, hát

éjperselybe dobtam minden gondolatomat. Elváltam régi

ócskaságaimtól, levetkeztem az ősi terheket s mindent egy

halomra hordtam, mint a hangyák, bár saját bolyomtól sem

lettem sokkal boldogabb. Vétkeim, ha voltak, mind elhagytam

őket s úgy sajnáltam el magam, mint ég a csupasz hegytetőket.

Nem csókoltak, nem öleltek, csak a hiány sétált bennem,

nem csoda, hogy végül önmagam is perselybe vetettem.