Egyszer régen, nagyon régen, élt egy szépséges szép leány. Szép volt, okos, és ügyes, de egy nagy hibája mégis akadt. Bizony–bizony, nagyon szegény volt. Szegény, mint a templom egere, de még annál is szegényebb, mert neki még vak édesanyját és neveletlen testvérét is el kellett tartani.
Ez bizony nehezen ment, nagy szegénységben éltek, mert a szép leány nem tudott magáért kiállni.
Gyönyörű hímzések kerültek ki a keze alól, de a király zsarnok felesége éhbért, vagy azt se fizetett a munkájáért. Dolgozott ő sokat, de valami miatt soha sem voltak elégedettek a munkájával.
— Igaz, hogy szépen dolgoztál, de olyan keveset csináltál, hogy még az a fizetség is sok, amit megeszel.
Hiába mondta a leány, hogy ő a leggyorsabb hetedhét határban, és ő sokat hímzett, a királyné azt mondta.
— Azt, hogy mi sok vagy kevés nem egy rongyos hímzőnő mondja meg, hanem a királyné, és ha azt mondja, hogy kevés, akkor kevés, és nem fizet. Még kását sem, nemhogy aranyat.
Kiadott a leánynak fél kiló száraz kenyeret. Nem volt már hímzése, így mehetett amerre látott szegény leány. Haza nem akart menni, mert eszik otthon a kenyeret elegen, nekik is gond beosztani, nemhogy még egy éhes szájjal többet etetni.
Sírt a leány, amikor azt a gyönyörű szép hímzést fél kiló százaz kenyérrel fizették ki. Sírdogált egy ideig, majd fogta a száraz kenyeret és elindult világgá. Több napi járásra lakott egy nagyon gazdag ember, hátha az megfizeti a szép munkáját. Ment, mendegélt, míg ráesteledett. Úgy gondolta itt az ideje, enni kell pár falást, azután alszik, és reggel folytatja útját. Látott egy szép nagy kökénybokrot, bevackolt alá és letört egy darabot a kenyérből. Kicsit szikkadt volt, de jólesett neki. Egész nap csak gyalogolt és nem evett semmit. Aludni éhesen nem lehet, de gyalogolni igen. Éppen el akarta pakolni, amikor ott termett egy kis szürke egér, és kérte.
— Add nekem azt a falatka kenyeret te leány, ami a kötényeden van.
Odanéz a leány, hát az egy nagyobbacska morzsa.
— Várjál, kisegér, adok én nagyobbat, van még, jut neked is.
Azzal elővette a maradék kenyeret, letört belőle egy darabkát és a kisegérnek nyújtotta.
— Itt van egérke, vigyed. Igaz, hogy egy kicsit száraz, de ha nekem jó, talán neked is megfelel.
— Jó tett helyébe jóval fizetek!
— Fizetség nélkül is adom, egyél nyugodtan.
— Nem úgy van az lelkem, ha valamit kapunk azért adni is kell.
— Mondtad volna ezt a királynénak, sok gyönyörű hímzésem eltette, és száraz kenyérrel fizetett. Vak anyámat, neveletlen testvéremet nem tudom segíteni, sőt nekem sincs semmim. Keresek egy másik gazdag embert, aki talán tisztességesen megfizeti a munkámat.
— Próba, szerencse, de ha bajba kerülsz, vagy akadályba ütközöl, gondolj rám, perdülj meg kétszer a sarkadon és én ott termek, segítek neked.
— Köszönöm jóságodat kedves egérke — mondta a lány nevetve. — Látod, felvidítottál, erőt adtál, folytathatom utam.
Másnap a nap végén, amikor pihenőre tért, és evett pár falást a száraz kenyérből, egy szürke veréb kért pár elhullott morzsát, hogy ne éhesen kelljen éjszakai nyugovóra térnie. A lány annak is szívesen adott, meg is tetézte, mert egyre szárazabb volt a kenyere. A szürke veréb is ígért jó tett helyébe jót.
A lány megint nevetett, és tovább ment, még hallotta…
— Ha bajban vagy, emeld fel kétszer a karod, és én ott termek és segítek neked
A következő nap egy nagyon szép halastó mellett vitt az útja. Úgy gondolta itt a hős víz partján megeszi száraz kenyere maradékát, itt a víz, ihat is rá a tenyeréből. A kenyér száraz volt nagyon, hogy könnyebb legyen megenni, a lány egy pillanatra a vízbe mártotta. Ekkor előúszott egy szép szürke hal. Az is szegény volt, még halpénz sem volt rajta. A hal is megszólította a leányt.
— Hallod, te szép, leány add nekem azt az ázott kenyeret, meglásd, meghálálom.
— Igaz, hogy még ma nem ettem, de én már egészen belejöttem az éhezésbe, neked biztosan nagyobb szükséged van rá. Edd meg halacska a maradék kenyeret. Váljon egészségedre.
— Jól van leány, jóért jót kapsz, ha szükséged lesz, rám nézz bele a vízbe, töröld meg a szemed kétszer, én ott termek és segítségedre leszek.
A lány bólintott, de nem hitt a csodákban. Tovább ment a tó partján. Egyszer csak lát egy nagyon szép házat. Már mardosta az éhség, úgy döntött szerencsét próbál. Csak kap munkáért pár falás ennivalót. Bátorságát összeszedve bekopogott.
Vénséges vén öregember nyitott ajtót, a ruhája módos volt, de olyan öreg volt, mint maga a világ. Arca tele barázdával, de a szemeiben lélek lakott.
— Mi járatban erre, lányom, hisz erre még a madár se jár, az is igaz, ha eddig eljutottál, akkor rendes embernek kell lenned. Mert valahogy idáig csak a rendes, tisztességes jólelkű emberek jutnak el. Bizony–bizony, és milyen kevesen vannak. De te kopogtál, mondjad, mit segíthetek.
— Kedves Apóka, én hímzőnő voltam, a királynénak dolgoztam, de nem fizetett ki rendesen csak egy fél kiló száraz kenyeret adott, és elkergetett. Most keresek egy olyan házat, ahol szükség van a munkámra, és meg is fizetik. De ma még egy falást sem ettem, egy kis ételért elvégezném a munkát, ha találnál nekem valamit.
— Jó helyen jársz, de hát lépj be hajlékomba. Szívesen látlak, megvendégellek, és utána beszélünk a munkáról is. Éhesen nem lehet jó munkát végezni, mellesleg én éhesen még gondolkodni sem tudok — mondta a vénséges vén apó.
Fogott egy szép damasztabroszt, kettőt csapott vele az asztal felett és láss csodát, olyan gyönyörűen megterített asztalt rittyentett, hogy csak, na!
Volt azon minden finomság, a szegény éhes lány csak úgy falta a szemével, sült kacsa, hurka, kolbász, finom császárhús, töltött liba, sok-sok déligyümölcs! A lány már a szemével jóllakott. Ez a sok finomság két embernek nagyon sok, gondolta.
Az öreg apóka asztali áldást mondott és ettek a sok finom étekből. Bíztatta a lányt, hogy egyen, mert egyedül neki sok lesz az ennivaló, de a leány éppen csak csipegetett. Azt gondolta, ha ezt a sok finomságot az anyjának és a testvérének tudná küldeni, olyan boldog lenne. Abban a szempillantásban eltűnt az asztalról a terítő, az összes finomsággal együtt. Nagyon megijedt a leány.
— Jaj, Öregapó ne haragudj, de, azt hiszem én tüntettem el a sok-sok finomságot, én kívántam, hogy édesanyáméknak milyen jó lenne elküldeni. Öregapóka, ne haragudj, de…
Nem is tudta befejezni a mondatot.
— Nagyon tiszta, jó szívű gyermek vagy. Ebben a házban az igaz emberek kívánságai teljesülnek. Tehát nagyon vigyázz, hogy mit kívánsz. Maradj meg igaz embernek. A vendéglátásért pedig szépen rendbe teszed a házat, a finomságokért, amit a szeretteidnek küldtél megjavítod a függönyt, a csodaterítőért pedig megkeresed a kulacsom csatját, a múltkor a vízbe ejtettem. Ha ezzel ma elkészülsz, nem kell tovább menned, mert ügyességedért megkapod ezt a házikót összes termével, szobájával, és amit itt hímezel, nagyon gazdagon fogják megfizetni neked. Szeretteid is itt lakhatnak veled, és eljön érted az az ember, aki megérdemli a kezed. De ha nem tudod ezt elvégezni egy nap alatt, akkor bizony feleségül kell menned egy rút öregemberhez, mert bebizonyítod, hogy nem tudsz csak úgy élni, ha fogják a kezed.
Nagyon megszeppent a leány, de hát ő szorgalmas, és ügyes. Azt mondták, a jég hátán is megél. Akkor egy vénséges vén apóka már csak nem fog ki rajta. Perdült fordult, söpört, mosott, vasalt. Szépen ragyogott minden. A függöny helyrehozásán már majdnem elbukott, mert nem talált a házban egy fia cérnaszálat sem. A sarkán megperdülve nézett szét, hátha talál valamit, amiből kivehetne egy szálat, hát ott a kisegér!
— Parancsolj, szépséges gazdám, te ennem adtál, parancsolj.
— A parancsolás távol áll tőlem, de ha már itt vagy, tudnál egy szál fehér selyemfonalat adniő Az enyémet én mind elvarrtam a királyné csipkéire.
— Kívánságod számomra parancs!
Térült fordult, és már ott is volt a kért fonal. A leány a kontyából előhúzott egy varrótőt és pillanatok alatt elkészült a függöny javításával. Meg akarta köszönni a kisegér segítségét, de az már nem volt sehol. Eszébe jutott, hogy meg kell még keresni a kulacs csatját, amit az öreg a tóban veszített el.
Kiment a tópartra, nézte a vizet és mi tagadás, elpityeregte magát. Le akarta törölni a könnyeit, akkor eszébe jutott a halacska. Ha már ennyi csoda esett meg vele, akkor talán a hal is tud segíteni. Megdörzsölte könnyes szemeit, és lássatok csodát, megjelent a halacska.
— Jöttem, amint hívtál, parancsolj, édes gazdám.
— Kedves halacska, öregapó elejtette a kulacsa csatját, a tóba esett. Fel tudnád nékem hozni?
— Várj itt úrnőm, azonnal itt vagyok!
Alig tűnt el, máris megjelent.
— Vedd ki, Úrnőm a kopoltyúm redőjében van! — Azzal csapott egyet a farkával és már el is tűnt a tóban.
Boldog volt a leány. Szalad a házhoz, és nyújtja a kezében lévő fémdarabot.
— Itt van Apó a kulacsod csatja.
Ezzel átöleli az öregembert, és lássatok csodát, olyan csárdás csókot nyomott a szájára, hogy az, csak na, az öregember meg… Jaj, mit nem mondok, hol volt már az öregember, olyan nyalka dalia lett belőle, mint a mesében. Akkor mesélte el a gyönyörű leánynak, hogy az a királyné, aki őt meglopta az a királyapja második felesége, és mellesleg boszorkány. Ő változtatta csúf vénemberré a király egyetlen fiát.
A csók oldotta fel az átkot. Akkor egy másikkal bebiztosították.
— Most még az édesanyámat és a testvéremet kell elhozatni, mondta a lány.
Széttárta karjait, mint aki repülni akar. Mit gondoltok, ki jelent meg előtte? Bizony a szürke veréb. Nem kérdezett semmit, csak felmutatott az égre!
— Nézd meg magad, ott hozzák társaim az édesanyád, és a testvéred. — Ezzel el is tűnt.
Szegény lány elszomorodott, hogy nem tudta megköszönni a kedves madárnak, amit érte tett, ekkor megjelent a kisegér és azt mondta.
— Úrnőm, fogjatok munkához, mert jön a királyné, dúl-fúl, mert a fránya egerek mind összerágták a gyönyörű kézimunkákat. A palota meg nem maradhat, díszek nélkül. De most kérd meg az árát, mert rászolgáltál.
A leány bement a szép kis lakba, hát a sok kézimunka az mind ott volt, amit a gonosz királynénak csinált, szebbnél szebb halasi csipkék.
Gondolta magában, az egérke is tud valami trükköt!
A királyné, amikor megérkezett, nem ismerte meg a lányt, jó pénzen drága körmöci aranyért megvásárolta az összes hímzést. Tizenkét társzekér vitte a palotába a szebbnél szebb csipkecsodákat.
A jólelkű, szép varrólány hozzáment a szép királyfihoz. Nagy lakodalmat csaptak. Szárazföldön sok kisegér húzta a fogatokat még az esküvői hintót is, a leány ruhájának uszályával pedig a verebek röpültek. Amikor csónakba ültek akkor a szép szürke halak úsztak a csónakjuk körül.
Régen volt, mese volt, fuss el véle, igaz volt! Hogy igazat szóltam, csak a halasi csipkéket tudjátok megnézni, mert a körmöci arany, az már elfogyott.
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:22 :: Győri Irén
