Ketten egyszerre értünk a padhoz,
s árnyadból kivettem karcsú termeted.
Leültünk, testem megremegett,
és én csak téged néztelek.
Szél fújt, fák susogtak felettünk,
s mi összeértünk, mint fán a levelek,
és én csak téged néztelek.
Forró volt az ölelésed a h?vös éjszakában,
csendben szóltál: SZERETLEK!
Arcom megsimogattad,
és én csak téged néztelek.
Legutóbbi módosítás: 2012.07.25. @ 18:50 :: Podámer József