*
Ennyi, keretbe foglaltuk a tegnapot,
téptünk a mából néhány szép pillanatot,
álmodtunk a holnapról, együtt és távol.
Már soha így? Lehet nincs már „máskor”.
Versekbe szőtt létezés, tudod oly kevés
és ha megzökken a szó, fals a rímelés
eltörjük a mondatot, mi marad akkor?
Csak álmok, a publikum nevet és tapsol,
jó műsor volt, ráadásul minden ingyen,
bár perec, kóla sehol, de a végtelen
picit feltárta magát s az epilóg szép,
egy könnyel-vérrel festett színes álomkép,
mi nálad falra akasztva majd megfakul,
ha múltidő-pora lepi és józanul
a gondolat is, megnyugszik majd a lélek
mikor pihenőt adok a fáradt testnek.
Legutóbbi módosítás: 2012.07.31. @ 07:36 :: Tiszai P Imre