Egyik este Csenge,
kinek ilyenkor már
ágyban a helye,
mappával a hóna alatt
ecsettel a kezében,
nagy kalapban
komoly képpel
úgy gondolta fest nekem.
– Anya, festek valamit –
szólt és nekilátott.
El?ször csak gondolkozott,
hosszan nézte a fehér lapot,
majd hirtelen az ecset után kapott
és gyors mozdulattal
pirosra, sárgára, kékre, zöldre
összekente az egészet.
– Szép lett, ugye? –
kimerülten kérdezte
és a remekm?vet
ölembe helyezte.
Vizsgálgattam,
nézegettem
s mosolyogva feleltem:
– Ez a legeslegszebb festmény
az egész világon nekem.
(2004. augusztus)
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:25 :: csurai zsófi
