Gondolatok, gondok,
– félelmek fejemben…
Buszok búgása,
csend némasága –
minden ugyanaz.
Szemgolyómba fúródott
hamuszínű arcod
– magaddal vívod harcod.
Nyugodtságot öltök magamra,
mint új ruhát,
mely szorítja minden porcikám
– ablak nélküli ház,
kívül csak máz…
Nem látja senki ugráló szivem,
ólom-lelkem magammal viszem
– nem akarom, de jön,
bárhová megyek.
Nincs már idő burokban élni.
Ha semerre nincs út,
nagyot kell lépni.
Legutóbbi módosítás: 2012.08.07. @ 17:40 :: P. Tóth Irén