A történelem ismétli önmagát
Egy felhő se volt az égen. Bár a Nap akadálytalanul ontotta sugarait, a bogárhátú Wolkswagen utasait kellemes hűvös borzongás járta át, amint kiszálltak az iskola kapuja előtt. Szeptember elején itt a hegyek között már hűvösek a reggelek. A sofőrülésről kiszálló fiatal szőke férfi nagyot nyújtózott a hatórás éjszakai-hajnali vezetés után. Felesége is megdörzsölte a szemét, feltehetően ő elszunyókált az út végén.
— Menj csak előre, addig én elteszek néhány szem előtt levő tárgyat, nehogy valakinek zavarja a szemét… — szólt a férfi.
Az asszonyka vállára kapta a táskáját, és bement az iskolaépületbe. Rövid keresgélés után megtalálta a Secretarat-Titkárság feliratú ajtót, és benyitott. Mielőtt megszólalhatott volna, az idős titkárnő rászólt:
— A beiratkozás az I.A-ban van, a mellettünk levő teremben. Ahol az ajtó nyitva…
— Kezicsókolom, Szentirmay Erzsébet vagyok, az új angol-német szakos tanár. A férjem is azonnal jön.
— Jaj, bocsánat! Üdvözöljük, foglaljon helyet! Az igazgató úr épp kiment, azonnal visszajön. De szépen lebarnult! Valahol a tengeren jártak nászúton?
— A Seychelles-szigeteken… — világosította fel az épp belépő férje.
— Ejha! Az gyönyörű lehetett.
— Felejthetetlen, szép és kalandos. Csodálatos tájak, kristálytiszta tenger, finom homok, varázslatos élővilág, simogattunk óriásteknőst, kóstoltunk coco de mere-t, úsztunk cápákkal…
— Jesszusom!
— Kiderült, csak kölyökcápa volt, de amikor megláttam az uszonyát közeledni, hirtelen nagyon megtanultam úszni.
— Én meg visítani… a parton — nevette el magát a fiatalasszony.
— Tán csak nem a nászutas kollégáink érkeztek meg! — lépett be egy negyvenöt körüli férfi. — Jól hallottam? Coco de mere? Tán csak nem a Seychelles-szigeteken jártatok?
— De igen!
— Akkor a holnapi gyűlés után elvárunk egy vetítéssel egybekötött beszámolót! Bemutatkozáshoz jó lesz! Remélem készítettetek digitális fényképeket, kisfilmeket!
— Igen, épp engedélyt akartunk kérni, hogy a diákoknak így mutatkozzunk be!
— S a tanárokat diszkrimináljátok? Szép dolog! Most már mi vagyunk a kollégáitok! Viccet félretéve, hol fogtok lakni?
— Édesapám kérésünkre vett itt nekünk egy házat, míg oda voltunk. Itt szándékozunk letelepedni.
— Mindenki fut városra, néptelenednek el a falvak, s ti meg nagyvárosból falura költöztök egyetemi diplomával? Na, ilyen csodabogarakat se láttam még! Akkor üdv körünkben! Be se mutatkoztam. Szeredai Endre vagyok, az igazgató! Szólítsatok Endrének, itt a tanáriban mindenki tegeződik!
— Azt mesélték, ma délben kitört a Szentirmay Toba![1] — lépett be a házba. Pillanatra szemrevételezte a szék karfájára kikészített ruhát, majd rákérdett:
— Holnap abban mész munkába? Lecigányoztak?
— Igen — felelte a felesége harciasan.
Férje odament hozzá, magához ölelte, majd lenyomta a kanapéra, és melléült.
— Mesélj!
— Olyan jól indult a nap! — tört fel a panasz az asszonykából. — A tizenkét órás szünetben hivatott a diri. Két borítékot lobogtatott a kezében. Mindkét pályázat nyert, amit benyújtottunk. Te is viheted a kórust a fesztiválra, én is a mehetek diákjaimmal a testvériskolához, a Vajdaságba. Mindkettőre teljes finanszírozást kaptunk. Egyszóval a gyermekeknek nem kerül pénzbe, és a legrosszabb anyagi körülmények között levőket is vihetjük. Azt kérdezte, hol tanultunk pályázni, mert az iskola eddig sokat nyújtott be, de rendszerint felemás sikerrel. Mondtam, te voltál a KMDSz[2] pénzügyi felelőse, és a pályázatokat mindig ketten írtuk…
— Találkoztam vele, elmesélte, felkért, legyünk az iskola pályázatfelelősei, és te elvállaltad. Jól tetted!
— Aztán az utolsó szüneten két negyedikes diák összeverekedett. Mire közbeléptem volna, az egyik orrba verte a másikat. Folyt a vére istenesen. Csak hát a másik nem ingyen ütötte meg. Már nem egyszer figyelmeztettem, ne gúnyolja. A múltkor vissza is feleselt. Nem tanítom őket, mindketten román osztályba járnak, falra hányt borsó volt. Addig jár a korsó a kútra, amíg eltörik, a kigúnyolt odacsapott. A kölyök bőgött, vádaskodott, de mondtam, hogy fogja be a száját, mert aki gyertyával keresi[3]… Nem feleselt vissza, de egy órába se telt, már ott volt az anyja akkora pofával, hogy a Bécsi kapu elbújhat mellette. „Minek vagyok szolgálatos tanár, ha az ilyesmit nem tudom megakadályozni! A szül? azzal a tudattal engedi iskolába a gyermekét, hogy biztonságban van, s lám, amiatt a vadállat miatt most viheti a kórházba! De hát tudja ő, miért fogom a pártját, csak rám kell nézni! Holló hollónak nem vájja ki a szemét! Tudja ő, miként jutnak be az ilyenek a számunkra fenntartott helyekre, és végzik el az egyetemet!” Egy ideig szóhoz se jutottam, aztán betelt a keserű pohár, és én is kipakoltam, elmondtam a neveléséről a véleményemet.
Még folytatta volna, de csengettek. Hatalmas bajuszú, nagy, fekete kalapos, őszes hajú és szakállú, kissé görnyedt hátú, idős férfi állt a kapu előtt.
Béldi János, Tölgyes község polgármestere hátradőlt a fotelben. A lefüggönyözött ablakon beszűrődtek a lemenő nap sugarai. Fáradt volt. Egy mandátum utolsó napjai amúgy is strapásak, ráadásul nyakán a választási kampány is. Nem izgult különösebben, hiszen nem volt komoly ellenjelöltje. Egy olyan községben, ahol a lakosság kétharmada magyar, nem valószínű, hogy elveszti a választást. Igaz, e kétharmadhoz tartoznak az Alsó Tölgyesi gábor cigányok is, de hát ők eddig mindig rá szavaztak. Némi izgalomra ad ugyan okot az EMNP[4] jelöltje, Lemhényi János, de a felmérések azt mutatták, hogy a lakosság itt, e faluban továbbra is az RMDSz-t támogatja. „Ilyenek vagyunk mi magyarok, állandóan marakodunk. Ennek a pártoskodásnak az lesz a vége, hogy előbb-utóbb a parlamenti helyeket is elveszítjük. Egyik magyar politikai alakulat se szerzi meg a kritikus öt százalékot…” — morgott magában. Szerencsére a románok is megosztottak a faluban. Kisebb részük a Nagyrománia Párt jelöltjét, Antonescu Gheorghet, a többiek a Szociál-liberális szövetség és a Demokrata Liberális Párt közös jelöltjét, Minea Iont támogatják. A Felső Tölgyesi üstkészítő cigányok[5] is nagyrészt rá szavaznak. No persze, a népszámlálás adatai szerint alig van cigány a faluban. Hogy a Szociál-liberális Szövetségre szavaznak, az érthető, de egyesek közülük miként képesek a Nagyrománia Párt jelöltjét támogatni, az talány.
Az óvatosan lenyomott kilincs zajára kapta fel a fejét. Felesége dugta be a fejét.
— Néztem, elszunnyadtál-e. Kovács Pista keres.
— Engedd be — tett egy kört a könyökével, nyújtózás végett. Nem volt ereje felállni.
— Maradjon csak, polgármester úr!
— Megvan az előzetes felmérés eredménye?
— Meg, de elhamarkodtuk. Akadt még egy jelölt. Az utolsó pillanatban adta le a jelentkezését.
— Kicsoda?
— Egy független. Szentirmay Erzsébet.
— Az ki? A Szentirmay nevet még nem hallottam a községben.
— Huszonnégy éves. Az idén szeptemberben került ide férjével együtt. Mindketten tanárok. Felsőtölgyesen házat vettek.
— Még meg se száradt a seggén a tojáshéj, valamint a személyién a nyomdafesték, máris polgármester akar lenni?
— A támogatólistája rendben van…
— Ezt a nőt valaki hátulról nyomja. Aki úgy érzi, később a kezében tarthatja. Ebben Balogh Ádám keze van benne. Miután elvesztette a belső választásokat az RMDSz-ben… Hej, turáni átok!
— Meglehet. De nem hiszem, hogy komoly támogatásra találna. Több embert megkérdeztem ma, még a nevét se hallották. Egyik kérdett rá csak: „Ez a fiam új angoltanárnője lenne? Nem hiszem el… Az a kedves teremtés polgármester akar lenni?”
— Eh, legfeljebb két forduló lesz.
— Feltehetően ön és Minea jutnak oda. Antonescuval majd összefognak, de a magyarok arra a véresszájú dákra[6], vagy akit ő támogat, arra nem fognak szavazni. Lemhényire kell koncentrálni. Amikor kiváltak az RMDSz-ből nagyon összerúgta önnel a patkót. Szidja is önt és az RMDSz-t is istenesen. Szerencsére túlzottan is. Hallottam soknak visszatetsző a retorikája, nem hiszem, hogy sokan támogatnák, de nem kellene szavazatokat veszteni. Tőle bármi kitelik. Még az ördöggel is szövetkezne, csak megbuktathassa.
— Gratulálok a beszédéhez, polgármester úr! Jó ötlet volt ez a jelöltgyűlés. Látszott, ön a legdokumentáltabb a falu ügyes-bajos dolgaiban. Taccsra verte Lemhényit — áradozott Kovács Pista. — Aki akarta, láthatta, csak az ön megbuktatása a célja, konkrét programja nincsen. Még azon az oldalon is megtapsolták, ahol a románok álltak. Nem lep?dnék meg, ha onnan is kerülne, aki megszavazná.
— Köszönöm — felelte Béldi János. — Reménykedjünk… Szerinted ki a legnagyobb ellenfél? Ha román lennél kire szavaznál?
— Jó kérdés. Ha a politikai alakulatot nézem, akit képviselnek, a válasz egyértelmű. Ha a mai beszédeket nézem, és leszámítom a véresszájú nemzetvédő retorikát, az a pasas, Antonescu, egy értelmes ember. Néha képtelen vagyok felfogni, miként lett nagyromániás.
— Hány, de hány művelt ember van köztük, sok egyetemi tanár is…
— Az ön számára az lenne kényelmesebb, ha Antonescu kapna több szavazatot, ha mégis második fordulóra is sor kerülne. Akkor talán még Lemhényi és Balog Ádám is ön mellé állna. Amiként mi is megszavaztuk Iliescut elnöknek Vadim Tudor ellen. Állítólag Ádám azt ígérte, a polgármesteri szavazólapot üresen hagyja. Önre nem szavaz, de nem áruló, hogy az RMDSz ellenfelére adja le voksát.
— Ami pedig Szentirmaynét illeti, egyszerűen nem fogom fel, minek jelöltette magát. Egy plakát nem jelent meg róla, gyűlést nem szervezett, most sem jött el… Hallottam olyant, azt se tudják róla, hogy szőke vagy barna.
Hiába minden reményt adó számítás és pozitív előjel, pattanásig feszült a hangulat az RMDSz-székházban. Meglesz-e az első fordulóból, s ha nem, akkor ki lesz az ellenfél? De jó lett volna egy videokamerán nézni a szavazatszámlálást!
— Már elég későre jár, a múlt választásokkor ebben az órában már rég megvolt az eredmény. Mi a jó eget csinálnak! — dühöngött Béldi János fel-alá járkálva.
Végre megcsördült a telefon.
— Megvan az eredmény! — hallotta Kovács Pista hangját, aki választási biztos volt.
— Széna vagy szalma? — kiáltott bele Béldi János a kagylóba, sürgető hangon.
— Ön kapta a legtöbb szavazatot, de csak 42,5 %-ot. Második forduló is lesz. A képviselőknél egy hellyel kevesebbet szereztünk meg, mint az elmúlt választásokon. Az EMNP elvitt egyet…
— És ki lesz az ellenfél? — vágott közbe a polgármester. — Minea vagy Antonescu?
— Fogóddzon meg! Egyik sem!
— Lemhényi? — hitetlenkedett Béldi.
— Nem, ő még öt százalékot sem szerzett. Szentirmay Erzsébet! A nagyromániások követelték a szavazatok újraszámlálását. Azért késtünk. Antonescu két százalékkal maradt le. De nincs hiba.
— Záros határidőn belül deríts ki mindent róla! Múltjáról, kik a barátai, puskázott-e, követett-e el csínyeket, milyen vallású, milyen gyakran jár templomba, hány szeret?je volt, mi a hobbyja, mikor fingott más orra alá, van-e haragosa stb. Bármi, amivel a román szavazótábort befolyásolni lehet, fontos információvá válhat. Ők döntik el, merre billen a mérleg nyelve.
[1] A Toba indonéziai vulkán, 75000 évvel ezelőtt, az utóbbi 25 millió év legnagyobb vulkáni kitörését produkálta. 2800 köbkilométer anyagot lövellt a levegőbe. Helyén ma a 100 km hosszú Toba-tó található. http://hu.wikipedia.org/wiki/Toba-t%C3%B3
[2] Kolozsvári Magyar Diák-Szövetség
[3] ÎÃ?£i cauÃ?£i cu lumânarea – román szólás, értelme: magad keresed a bajt.
[4] Erdélyi Magyar Nemzeti Párt
[5] Rromi cÃ?Æ?ldÃ?Æ?rari, a romániai romák egyik csoportja
[6] Ha az erdélyi magyarok dáknak titulálnak egy románt, az illető nacionalista jelemére utalnak.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:57 :: Vandra Attila
