Óh Drága,
melléfogott képzettársítás,
és a hagyj békén szerelem,
paradoxonokra épült
lehetetlen költészet,
öreganyám tegnap volt ötéves,
meglepetés, ha igazat szólok,
csak egy koszos körm? költ?
vagy egy vízbefúlt úszóbajnok,
kit viccb?l a parton hagytok,
foghíjas alkoholista.
Asszony! Te se számíts a versíróra,
vért iszik az,
míg a tested foglya,
aztán a borból kin? egy pohár,
szájához emeli,
és az elme éhét oltja,
nem gondol,
csak szívja, szopja, mint
kisded az anyamellet,
a másnap poklán a gondolat,
torlódik, mint kisiklott cirkuszvonat,
remeg? keze százszor is kisimít,
ronggyá gy?rt fehér lapokat,
a rohanó bet?k, míves tolla,
leginkább combjaid közé céloz,
de ki mégse mondja,
valami cukros mákonyból
próbál rajzolni bársonyszíveket,
csillagpázsitot, hol hevernétek,
vizeket, tengerérzést,
csomagok nélkül egy hosszú szép utazást.
A versíró lepkepárti,
de pillangókról beszél,
nehogy a molyokra gondolj…
tollából a bor mi szól,
így menekülne a gondtól,
csakhogy a gond odabent van,
vagy ? maga lenne az,
hát mi lehetnél még más neki,
mint csak átmeneti vigasz?
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:55 :: Molnár Zsolt
