(Scheffer János fotója – Kacsafarkú szender)
Meghalt a cicánk, azóta madárvigadalom a kertünk,
szorgos rigók szántanak, esnek a körtének, s cinkék;
az a fakopáncs egész a föld közelébe merészkedik,
amelyik kánikulában a fiamra esett, s pihegett a melegt?l,
locsolni kellett, életre kelteni majdhogy – az a f?kopács most;
a gyíkoknak kin?tt a farka – Cirmi óta -, vagy újak mind;
még a kolibrik is közelünkbe villannak csíkos nadrágban,
hosszú nyelvvel lebegnek kékvirágú kelyhük fölött –
nincs aki rájuk vadászna; de minket már nem vár a kapu
melletti k?oszlopon h?söl? macskánk, ki mindig köszönt;
mert apróként valaha lábtörl?nkre ült, s akkor tudtuk meg:
részünk, bár addig másutt volt, és már ezután is.
Kolibrit nézek, szender az itt, lélekpillangó – majdnem.
Legutóbbi módosítás: 2012.09.08. @ 19:35 :: Petz György