Nézd, hogy várok törötten, árván,
krétaporként a fekete táblán
tapadok rád, és egyre kopok,
ujjaid között tovább fogyok.
Kapaszkodom egy halk sikolyba,
jeltelen diófa koporsómba,
fürkésznek ismeretlen szemek,
megismernek még, amíg lehet?
Kinyújtott kezed takaróm ma,
holnapra jut-e – mondd, ki tudja,
földet érek és széjjelporladok,
a világban egy porszem maradok.
2009.10. 31.
