Kapocsi Annamária : Hitetlenít

2012.09.30. Kapocsi Annamária Vers 6
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás

 

Nem engem mutatnak tetted fahídjai,

nem az én lépteim korhadnak a szálkák közé, 

mégis az én súlyomtól ropognak a deszkák,

ahogy vitted a válladon, megmaradt odaát.


Fölötted egek, szép tiszta fellegek,

habfodrok nyújtóznak mesét, teret,

alattad tajték zuhogó árja,

habokat csapkod a feltör? lárma.


Nem az én lelkem tenger dagálya,

a sajátod hallod, ha vagyok is szabálya,

valahol mélyen, a zuhogó er?,

kérésem könyörgése – suttogásszel?.


Rohanj, hidd el hídjaid, mind, mind a tieid,

de a meghajló pallók alatt, ott maradok
én, 

némán hitetlen ív.

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2012.09.30. @ 19:30 :: Kapocsi Annamária
Szerző Kapocsi Annamária 48 Írás
Az írás gyógyít, és olyan, mintha letennék egy követ.Van rövidebb és hosszabb lélegzetvételű betűhalmaz. Néha versekhez rajzolok, máskor rajzhoz írok sorokat. "Halkuló tavaszok nyomán, Nem én írok a szavak írnak engem, s néha már csak meghajolni tudok itt a csendben." részlet A gondolat gyorsabb nálam, néha utolérem, néha nem. Szabad! Pillanatcsaló Vannak kik azt mondták: Szóalkotó vagyok. Más szerint szépre csipkézett poklot írok. Kaptam kérdésként: Tudom-e, hogy nem én írom amit, s csak közvetítőként vagyok itt? Mondtam tudom... és mondták negatívságom, s én bólogattam - Tudom, nincs is rá tagadásom. De mindenkit az élet formál, olyanná, hogy így látom. S hogy kérték - legyen célom?! Válaszom az rá - Volt! De mint kerékpáros az utcákon: Olyan a cél, a döntés lehetősége... elénk áll, tolat, fordul, megálljra kényszerít. S gyakran miért elindultunk, megszűnik, átíródik, vagy épp már ott sincs, mert nem vár tovább. S megszűnése fel nem róható... ilyen ez az élet, folyton elinduló. Csak sokszor máshová érkező, mint ahová a terv vélte, végső lépteit. Így minden marad, a Tér, a Szél, a Talán Valahogy a Mindegy és Akár, Vagy Akárki és Dehogy. Az Esetleg Véletlen, befutó továbbrobogó, Csorba, Életlen, Pillanat? és csaló... változó.