Badar nyúl, még hátulgombolós korú volt. Görkorcsolyával ropta az erdőt. Elvágódott, repült két métert, majd a kék kalapú szemlesütöttre gondolt, aki a görgőket ajánlotta, és rövid megemlékezést tartott annak kedves édesanyjáról. Lecsatolta gördencseit és világgá repítette azokat.
Épp akkor járt arra a legkedvesebb – addig sosem látott – cimborája. Kiderült, hogy egy lány volt az, rőzselány. Badar nyúl nem szeretett fejetlenül gondolkodni, de embereket látott már úgy, igaz azok nem mind voltak hupikékek. A rőzsét – fiút és lányt egyaránt egyaránt – nyalábokban becstelenítették lángok martalékává.
Badar, nyúlsikolyhang kiadóját aktiválás előtt nulla egész, rengeteg nulla, egy másodperc alatt leállította, amikor fejének csobolyójában pici, de létező agyának sejtjei összeállították a képet.
A rőzselány egy rangos színfolt, mert telente, a rőzselányláng roppant fagytalanító hatású és ha némileg szemérmesen is mondja, de jóleső.
Amikor nagyon régi barátja – akit akkor ismert meg – bemutatkozott, rádöbbent, hogy nem színárnyalat az, de letört száraz ág.
– Hupikék rőzselány vagyok – szipogta -, ott jön a szedő!
Hátán kisebb rőzsekupaccal, tényleg megérkezett a gyűjtögető. Rendes körülmények között, ilyen helyzetben, egy normális hupikék rőzselány köddé válik, gondolta Badar nyúl, ám a rőzseleányka – új-régi barát – tovább szökdécselt.
Badar, az érkező cakkozott körmeiről egyből kitalálta, hogy a rőzselányszedő az! Badar nyúl gyors piruettel söpörte végig az erdő aljzatát, majd kitört benne a vészteher. Hiszen itt lépten-nyomon egy-egy rőzselány hever, és ez össze fogja őket szedegetni. Talán csokorba köti őket? Az ő bajuk, gondolta.
– Szervusz Badar nyúl, rőzsés lány vagyok, Hupikéknek hívnak, ezért a teljes nevem Hupikék rőzselányszedő. Nem rőzseszedő lány, világos?! Láttál-e erre menekült, lógós rőzse alegységeket?
– Hupikék rőzselányszedőnek alázatosan jelentem, én Badar nyúl, inkognitóban összement fiú rőzseszedő vagyok. Szinte az összes bujdosó rőzse koordinátáit ismerem. Kérem, adja meg rezidenciájának pontos címét.
– Én, Hupikék rőzselányszedő, amott alant, három völggyel odébb, kis dombtetőn tartózkodom, és mindig jól jön az ilyen szolgálatkész, harci Badar nyúl a parancsnoksági épületemben. Kérem hát befáradni a pontos koordinátákkal! Most hazatérek, helyesbítek, visszatérek a parancsnokságra, és miután magában elszámol… Tud számolni?
– Alázatosan jelentem, nem!
– Várja meg, amíg a szürkülettől szinte nem látja a rőzsét és füst szagot érez. Parancsba adom, hogy akkor jelenjen meg minden információval, ellenkező esetben rögtön elítélés és ítélet végrehajtás kerül folyamatba.
Badar nyúl úgy gondolta, csülök magasságban fogta meg a szerencsét, majd behunyt szemmel várakozott. Szagfelmérő képessége tökéletes állapotú volt, igaz márkajelzés nélküli, de majdnem teljesen új vásárfia. Ment, s a megadott helyszínre bekopogott.
– Jelszót kérek!
– Hupikék, hupikék, hupikék!
– Bejöhet!
Amint belépett, az ajtó bereteszelődött.
– Badar nyúl, ím együttműködésed jutalma. Ő ott a heverőn Hupikék rőzsefiúszedő, az én párom és parancsnokom, most átadlak neki ismerkedésre.
– Jaj, köszönöm a megtiszteltetést, musz-musz! Milyen finom meleg van, bár mindig itt lakhatnék, életem végéig…
Hupikék rőzsefiúszedő, segített neki ebben. Másnap, a nyúlpecsenye elfogyasztása után, lelkiismeret furdalás nélkül zengték erdei dalukat. Megadták amit ígértek, náluk élhette le az egész életét. Nekiindultak az avarban heverő rőzsét, rózsát, és minél több Badart bányászni.
Legutóbbi módosítás: 2012.10.20. @ 14:20 :: Boér Péter Pál
