Én a sötétbe pisztollyal mentem –
úgy tartottam a kezem,
ha valaki ott a sötétben látna,
tudná, nem vagyok fegyvertelen.
Az előszoba hosszú és hideg volt
anyámék szobája csendes;
kikapcsoltuk a tévét,
a frász tört ki, ahogy éjzajban
a vécére mentem.
Másként reccsen a parkett ilyenkor,
előbújnak a fejbeni rettenetek,
most látok pontosan, mit eddig
nem vettem észre, pedig rám les.
Ez a végig nem mondott mesék
világa – valóság, vagy annál is rosszabb,
itt folyvást résen kell lenni,
szimulálni, vagy lenni rossznak,
s tudni mikor röpülni, úszni az égben,
mert hogy üldöznek, az bizonyos,
de meg sosem ölnek, csak lélegzetem
tartom vissza, a tükör ne párásodjon.
Elfordulnak – már röppenek is,
de előbb még magam kihordom,
ez még nem az álom, elébb
a vécére siet egy apró legény
feltartott kezében mintha pisztoly,
ez esti idill, bent mindenki horkol.
Legutóbbi módosítás: 2012.10.20. @ 17:25 :: Petz György