Nem számvetésért,
arra még vár a sors,
elvégzik mások,
hogy ne legyek adós.
Nem kiterítve
hív a vég tetemre
búcsú-tósztok közt
egekbe emelve.
Nem érdem miatt
lobban értem lámpás,
sunyi lelkek közt
holt-zátony az áldás.
Nem is panaszként
hull a szó a tűzre,
hogy fogyó hitem
a jövőt kibetűzze.
Se odavetett bókért
dögrováson nem
kell kincseim
magamból kiásnom.
Létemért se még,
bár számít már Isten,
lombot ejtve rám,
hogy árnya beterítsen
De elveimért, a sors,
ha megbüntet
ricsajos csendben
akkor is lesz ünnep.
Újjászületés,
élet vagy halál,
örök feltámadás
vágyaim tűzfalán,
Számvetés, végzet,
mit ér a végtelen
idő, s tér, ha engem
a pillanat érdekel.
Legutóbbi módosítás: 2012.10.22. @ 22:00 :: Seres László