BROOKLYN
Brooklyn híd
Edit házában mindig volt helyem, mert csendes, nyugodt viselkedésemmel, soha, senki életét nem zavartam.
Az el?re, telefonon megbeszélt szobában elhelyeztem a csomagjaimat, majd az els? épületbe indultam Edithez, rendezni a szállásom költségeit. Nagy meglepetésemre, a csöngetésem után, Judit nyitott ajtót.
? is kiszállt a North Woodmere-i „családi életb?l”. Összeölelkezve üdvözöltük egymást — és nem volt harag többé. Kés?bb, a szabadid?nkben, részletesen átbeszéltük az elmúlt id?szak történéseit, többek között azt a bizonyos „lelép?s” estét Far Rockawayn. Akkor ? annyira ki volt készülve, hogy még azon is felbosszantotta magát, hogy én koktélhajóztam is, amíg ? többnyire bezártan élt a bolond családdal — és, még én kifogásoltam, hogy a szafarira nem vittek magukkal. — Hát ezért hagyott akkor, ott!
Elhatároztam, hogy élvezem az óceánpart szépségét, a meleg nyári napsütést néhány napig, s majd csak aztán indulok tovább, mert mérhetetlenül fáradtnak éreztem magam.
Vali barátn?mnek jeleztem telefonon, hogy ismét a közelben vagyok, a szabadnapját így majd együtt tölthetjük a parton. Két napig tartott a pihenésem.
A második napon, estefelé érkeztem Edit házához, s már messzir?l kiabáltak, hogy szaporábban szedjem a lábaimat, mert Vali egész nap keres, már a parton is voltak utánam, de nem találtak.
Nem lett volna nehéz megtalálni, ha mindig a vizet nézik, mert órákat úszkáltam a kellemes h?mérséklet? óceán vizében, a kora nyári melegben. Végre, ismét jól éreztem magam.
Málka keresett, hogy van számomra ajánlata. — Visszautasítottam, látni sem akarok többé ilyen hiénát!
Vali barátn?m azért keresett, mert a szomszédjában épp akkor hoztak haza kórházból egy halálosan beteg, id?s hölgyet, aki mellé éjszakás gondozóra volt szükség. Azt az éjszakát már Olga néninél töltöttem.
Itt is hasonló volt a helyzet, mint 2003-ban Great Neckben, hogy Olga volt a súlyos beteg, aki ápolásra, folyamatos ellátásra szorult, de a férje — Pista bácsi — volt a súlyosabb eset, kezelhet?ség szempontjából. Jelent?s különbség azért a korábbi házaspárhoz képest, hogy itt mindkét id?s ember nagyon rendes, kedves ember, távol állt t?lük mindenféle gonoszság, nagyon jó emberek voltak.
A házaspárnak hat gyermeke volt, továbbá sok-sok unokája. Valamikor a háborús években, öt kisgyermekükkel, gyalog indultak útnak Nyugatra, Debrecenb?l. A hatodik gyermek már itt született Amerikában.
Olga néni nem túl sokat dolgozott a háztartáson kívül, mert Pista bácsi ellátta a nagy létszámú családot. Több nyelvet beszélt, de az eredeti szakmájával, asztalosként kereste a családja ellátásához szükséges javakat, kés?bb pedig a metró karbantartói feladatait látta el, nyugdíjazásáig.
A házuk Brooklynban egyszer?en, praktikusan berendezett, három szinten lakható, amelynek minden darabját ? készítette, javította. Büszke volt rá, hogy nem ázik be soha, mert ? dupla tet?t készített, így bármilyen zord id?járás volt, nyugodtan pihenhetett. Kemény természet?, becsületes ember.
A zsidó vallás milyenségér?l, a vallásuk gyakorlatának miértjeir?l sokat beszélt nekem. F?ként hajnaltájban szeretett beszélgetni. T?le tudtam meg, hogy a hatágú zsidó-csillag, benne található az egy dollárosban. Egyik hajnali feladatom volt, hogy keressem meg, hol is található benne. — Megtaláltam.
Gyermekei: Feri, Judit, Laci, Márta, Józsi és Shirley. Valamennyiük esküv?i képe és a felnövekv? unokák képei — mind-mind szép sorban, keretbe téve — vagy a falon függesztve, vagy a nappali szoba márványlapú asztalán, körben elhelyezve láttatták a család valamennyi tagját. A nehéz éjszakák során, gyakran nézegettem, törölgettem ezeket a fotókat.
Olga néni súlyos beteg volt. Még a kezeit sem tudta arrébb tenni, olyan gyenge volt. A teste csont sovány, a popsija vastag húsában két nagy, gennyed? fekv? seb éktelenkedett. Az egyik másfél tyúktojás nagyságú és mélység?, amely egyharmadánál kis hidacskát alkotott a megmaradt b?r, kétcenti szélességben.
A másik, önállóan éktelenked?, vérz?, gennyes seb, amelynek kiterjedése kisebb fajta tyúktojás mélység? és terület? volt. Ezeket, o.2 %-os szódiummal kezeltük, majd baktériumöl?vel bekenve, lefedtük.
Olga néni nem tudott magáról semmit. Nem beszélgetett, még a szemét is csak akkor nyitotta fel, ha néha, halkan énekeltem neki. Akkoriban óránként fordítottam más pozícióba, hogy a vérkeringése rendben legyen éjszaka is.
A nappalokban két fekete lány — Diana és Caren ápolta ?t kiválóan. Én este kilenct?l, reggel kilencig voltam mellette. Az én feladatom az volt, hogy este tisztába tegyem, kicseréljem a sebekben lév? tamponálást, újrakötözzem, és olyan tisztán tartsam, hogy ne sebesedjen tovább, és ne gyulladjon be a pelenkázott testrésze. Óvatosan kellett vele bánni, mert combnyaktörése volt, ami még csak félig gyógyult állapotban volt a m?tét után. Nem jajgatott szegény, csak gyenge hangon nyögdécselt. Minden percben mellette maradtam, s amikor megnyalta a szája szélét, az ajkai közé helyeztem mindig a szívószál végét, amely másik vége vagy összeturmixolt húslevesbe lógott, vagy ensureba. Egyet nyelt, aztán elkapta a fejét — de ezek az egy-egy nyeletek aztán, a napok múlásával, egyre gyakoribbak voltak. Tapasztaltam, ha jó meleg volt a s?r? húsleves turmix, vagy ha jó hideg volt az ensure, többet fogyasztott bel?le — így hát az egyiket gyakran újra melegítettem, a másikat váltottan h?töttem. Diana és Caren, ugyanezt tették nap közben.
Reggel, mindig átmosdattam jó meleg vízben az egész testét, aztán a sebellátást és tisztábatételt elvégeztem, ezután általában leváltott Diana, vagy Caren.
Az els? hónap után, Diána és Caren kérése az volt, hogy változtassunk a munkarenden, mert Diána egyedül nevelte ötéves kislányát, és gondot jelentett neki a hosszú nappali m?szak, mivel megbetegedett az édesanyja, aki eddig a kislányával volt esténként.
Ezután mindig — rendetlen munkarendben — hozzájuk igazodva jártam Olga nénihez. Lassan, kicsit vontatottan, de javult az állapota. Általában hétf?t?l-péntekig Diana volt vele kilenct?l ötig, hatig, vagy tízig, aztán én másnap reggelig, amíg ismét le nem váltott. Szombaton-vasárnap pedig Caren egyfolytában, mert nekik így volt megfelel?, és én minden esetben hozzájuk igazodtam.
Olga néni egy-két hónap multán szépen evett, beszélt, kicsit hízott is, és — nagy dolog volt, hogy a tornáztatás, kezelés következtében — a fekv? sebei nem nagyobbodtak. Lassan sz?kebbek lettek ezek, aztán másfél évi gondos, nehéz munka után gyógyultak be, csúnya sebhelyforradásokat hagyva maguk után.
Elég sokáig voltak nehezek az éjszakák vele, mert kés?bb, amikor már mozgás- és beszédképes lett, ha véletlenül elbóbiskoltam, vagy elmentem mell?le, azonnal szétszedte a pelenka tartalmát, levakarta a sebkötést, ezt követ?en a szájába, majd a hajába nyúlva szétkente.
Ilyen esetben, mindent újra kellett cserélni, az ágynem?t?l a pongyolán át, és a testét, haját meg kellett mosni. Ez aztán nem volt egyszer? dolog, mert Olga nénit forgatni kellett az ágyban, miközben sírva kiabálta, hogy „megölsz, megölsz”. Mosakodni, tisztálkodni és az ágyból felkelni nem akart. A reggeli fürdetések során, általában nyögdécselve is azt hajtogatta, hogy megölöm, aztán amikor már adtam a reggelijét, mindig kedvesen megköszönte, hogy megfürdettem.
Hónapok teltek el, amíg rábeszéltük, hogy szóljon, ha vécéznie kell. Nagyon kedves, jó természet? id?s hölgy volt, csak elmondása szerint, ? világ életében egy „lusta disznó” volt. Nagyon félt a fájdalomtól, ezért minden étkezésnél kért egy-két szem advilt. Kérdeztem, hogy miért kéri, mi fáj neki. — Azt mondta, dehogy fáj, ? egészséges, csak azért kérte a gyógyszert, véletlenül nehogy fájni kezdjen valamije.
Ezután kipróbáltam, csoki drazsét adtam a gyógyszer helyett, észre sem vette, mert azonnal lenyelte egy nyelet folyadékkal. A gyerekeivel ezt megbeszéltem, ezután csak csoki drazsét kapott, ha gyógyszert igényelt. Egészséges, jól táplált id?s hölgy lett, kis krónikus huruttal, ami az állandó ágyban fekvés miatt sem múlhatott el. Fürd?szobában sem zuhanyozni, sem kádfürd?zni, soha, egyetlen egyszer nem tudtuk rábeszélni haláláig sem, pedig ezután még négy évig élt.
Kés?bb, amikor már éjfélt?l, egy órától aludhattam volna négy-öt órát Olga néni állapotától függ?en, Pista bácsi lefoglalta minden id?met.
Szóvá tette, hogy vele senki nem foglalkozik, pedig ? még betegebb, mint a felesége. Ez után Olga nénivel megbeszéltem, hogy kicsit Pista bácsival is tör?djek.
Esténként Pista bácsi jól aludt, majd tizenegy óra tájban felébredt, és mehetnékje lett. Bottal járkált, így az egész ház kongott, mint a harang, ha ? járkált. Jelent?s halláskárosodása volt, és haragudott érte, hogy az éjjeli filmeket csak fülhallgatóval hallgathatta. Szerinte, attól süketült meg.
Gyakran megéhezett éjszaka, amikor fél kett? körül kiállt a konyha közepére, megtáncoltatta a botját a padlón, és kiabálva mondta, hogy ha most mindjárt nem adok neki enni, hát rögtön kiabálni fog. Ez elég humoros volt, mert teli torokból kiabálta. Félliternyi forró tejes kávé, egy-két szelet sütemény vagy hús, teljesen jó volt neki, mert evés után megint azonnal elaludt hajnalig.
Pista bácsi panaszkodott egyik este, hogy ? „vókert” kért, és helyette kapott sétabotot, pedig ? azt szeretné, ha a „vóker” egy személy lenne, akivel ? megjártathatná a rossz lábait. Innent?l kezdve, én lettem a „vóker”. Minden este karonfogva sétáltunk félórácskát, órácskát, miközben Pista bácsi véget nem ér?, érdekes történeteit hallgattam. Ugyanezt tettük reggel is, miután rendbe tettem Olga nénit. Olga néni egyedül félt otthon, de egy-egy alkalommal kiültettem addig a ház el?tti teraszra, hogy lássa, nem megyünk messzire. Ett?l megnyugodott, s ezután mindig mondta, menjünk csak sétálni, neki pedig kapcsoljunk TV-t.
Letelt a féléves tartózkodási engedélyem, hát hazamentem, mert Édesanyám várt otthon. Mondtam én, hogy két hét múlva visszajövök, de ezt akkor, senki el nem hitte.
Édesanyám engedélyével két hét multán visszamentem. Pista bácsi ujjongva csoszogott elém, amikor megjelentem, s mondta, „jaj blondikám, azt hittem, már sose látom”. Panaszkodott, hogy ?t nem sétáltatta senki az elmúlt két hétben, hát els? dolgom volt — Olga néni üdvözlése, és vele történt engedélyeztetés után —, hogy megsétáltattam félórányit.
Olga néni egyre jobban volt, Pista bácsi egyre inkább gyengült. Nem m?ködött jól az egyébként masszívnak, izmosnak, er?snek látszó szervezete. ? nagyon szeretett fürödni a fürd?kádban is, meg a zuhanyzóban is. Minden este segítettem neki ebben, miután Olga nénit rendbetettem az éjszakai pihenéséhez.
Pista bácsi tarkóján nem gyógyult be egy seb, amely egyre nagyobb lett, ezen kívül pedig súlyos bélrendszeri problémái voltak. Nem lett volna szabad húst és édeset sem ennie, de ? azt szerette, így hát azt evett. Konok, makacs, de jó lelk?, becsületes ember volt.
Nemsokára kórházba került, vastagbéldaganat m?tétre. Az els? m?tét nem sikerült a zsidó kórházban, majd egy héten belül ismét megm?tötték. Ez a m?tét sikerült ugyan, de a beteg nem élte túl.
Szabadid?mb?l — amikor Olga nénit?l leváltottak — minden nap egy-két órát vele voltam a kórházi ágynál. Nagyon sajnáltam, hogy elment. Olga néni félt a betegségt?l, a haláltól, ? gyenge volt, nem akart a kórházba menni hozzá, így minden nap felhívtam a mobilomról ?t, majd átadtam Pista bácsinak, aki mondta, hogy ? már elmenni készül, és vajon kivel, melyik halott családtagjukkal találkozik majd el?ször, ha ebb?l az életb?l távozik.
Nagyon kedves volt, mert mindig mondta, hogy Olga néni ne mondjon semmit, ? úgysem hallja, mert süket, majd ? beszél helyette is. — És, nosztalgiázott, emlékezett a szép id?kre, a fiatal koruk táncaira, a szegény, de szeretetteljes életükre. Nagyon megható volt az a szeretet, amely még nyolcvannégy évesen is sugárzott bel?le Olga néni felé.
Két nappal hazautazásom el?tt, már nem élt, csupán a gépek cirkuláltattak testében valamilyen folyadékot, hogy még él?nek látszódjék. Felhúztam a látogatásom idején a szemhéját. A szemhéj alatt fehér, vér nélküli golyóbist láttam, s a jéghideg testét vörös rózsás pír borította. Az infúzión át, valami átláthatatlan folyadékot keringtettek testében. Rémülten sarkon fordultam, majd két nap múlva hazautaztam. Megsirattam ?t, mintha az én családom egy tagja lett volna.
A következ? tavasszal, ismét visszatértem Olga nénihez. Akkor már elég jól volt, ketten váltottuk egymást egy másik segít?vel. Egyik héten három napot, másik héten négy napot voltam vele éjjel-nappal.
Fürdetni csak háromnaponként engedte magát, amikor teljes ágynem? és hálóruha cserével együtt történt az egész. Napközben ágytálat kellett biztosítani neki, és nagydolog volt, amikor sikerült ?t a WC-re ültetni.
Tudott járni, érezte minden biológiai szükségletét, sokat beszélgettünk, és egyetlen élvezetes szórakozása a magyar operett videokazettáinak hallgatása volt. Néha, a családi rendezvények videofelvételeit is nézegette.
Lusta volt nagyon, ezért nem volt hajlandó járkálni, még segítséggel sem. A fizikotherápiát teljesen elutasította, úgy, mint a fürdést is. Továbbra is ágyban forgatva kellett fürdetni, de pelenkát már csak éjjelre adtunk rá, és délutánonként sikerült kisétáltatni a teraszra. Sokat kellett beszélgetni neki, hogy hajlandó legyen. Gyakran felolvastam neki a teraszon ülve, de nem egészen félóráig volt képes hallgatni egy-egy felolvasást. Nagyon szerette a szerelmi történeteket, azonban nem tetszett neki, hogy mindent nem mondtak ki a történetekben, így mint egy türelmetlen kisgyerek, állandóan közbeszólt, hogy „mikor csinálják már…?” . Képtelen volt figyelni néhány percen túl, ezt abból tudtam, hogy a felolvasáskor elhangzott párbeszédeknél ? válaszolt sokszor a kérdésre, mert azt hitte, ?t kérdezem — „kér-e egy italt…”, vagy hasonlót.
Akkor már nagyon rosszul látott, és a hallása is jelent?sen romlott. Mindig közvetítettem neki, mi történik az utcában, kik mennek a járdán, hogyan vannak felöltözve. Nagyon magányosnak érezte magát, de nem akart egyik gyerekéhez sem költözni, mert ? itt élte le az életét, itt is szeretett volna meghalni.
Dehogy szeretett volna meghalni! Az volt a vágya, hogy még sokáig éljen, legalább ilyen egészségben.
Humorizáltunk, mert az Ószövetségb?l is olvastam neki olykor-olykor, s az abban meghatározott emberi életkorra, ? még kért egy-két évet.
Nagyon boldog volt, amikor a gyerekei, vagy az unokái meglátogatták ?t. A sábesz idején nem autóznak a zsidó vallású emberek, ezért olyankor jöttek általában azok a gyerekek és unokák, akik nem gyakorolták a vallást. Minden szombaton — ha esett, ha fújt — két unokahúga, és egy n?vére meglátogatta.
? nem volt hajlandó semmilyen meghívásnak eleget tenni, mert az ágy biztonságát szerette, és mert nem akarta, hogy szerencsétlennek lássák ?t. Egy alkalommal szegte meg ezt az öntörvény?ségét, amikor a legid?sebb fia, Feri lányának esküv?t megel?z? partijára mentünk.
Feriék háza Staten Islandon volt, egy csodaszép, dombos, virágos, zöldell? környezetben. A ház tágas, luxus színvonalon berendezett volt. Kerti parti volt fehér asztalokkal, díszesen felöltözött kiszolgáló személyzettel, el?kel?, egyszer használatos szervizzel. Gazdagon, roskadásig terített asztalokon várt minket a sültek, készételek, édességek, gyümölcsök és italok sokfélesége.
Olga nénit el?tte megnyírtam, kisminkeltem. Judit lánya ékszereket hozott neki erre a napra. Én csili-vili gyöngyös turbánt, és királyn?i szépség? ruhát öltöttem rá. Boldog volt igazán. Én is, mert részt vehettem egy igazi amerikai partin, ahol még a társaság fotózását is rám bízta Feri, amikor ? már elfáradt.
Nagyon jól esett, és hálával gondolok rá mindig, hogy amikor én asztalhoz kísértem Olga nénit, és a háttérben széket akartam magamnak keresni, Ilike és Feri leültettek az édesanyjuk mellé, mint a legközelebbi, szoros családtagjukat. Érdekes, szép nap volt. Olga néni nagyon elfáradt, és soha többé nem ment sehova, egészen haláláig.
Haza készültem megint. Még néhány hét volt hátra a szabályos tartózkodási lehet?ségem idejéb?l.
Edit házában volt a szálláshelyem, mint általában a korábbi években is. Az éjszakákat Olga néninél töltöttem, azonban Editnél a helyemet fenntartottam magamnak továbbra is.
Zsuzsa volt a szobám egyik lakója, s az egyik napon, hazaérkezésemkor zokogva, sírva találtam.
Elmesélte szomorú sorsát. Nyolc évvel ezel?tt ment férjhez Magyarországon, egy amerikai állampolgárságú, magyar származású fiatalemberhez. Két év után Floridába költöztek, ahol eredetileg a férje családja lakott. A férje a legapróbb problémától elveszítette az önuralmát, s önkontroll hiányában, általában nagyon megverte Zsuzsát. — Amikor elmúltak ezek a rohamok, nem engedte sehova, mondván, szereti ?t. — Zsuzsa dolgozni járt a közeli szállodába, ahová utána ment, s ha látta férfi mellett elmenni, vagy köszönt neki férfi, hát, ismét verést kapott. Kés?bb, ha együtt mentek vásárolni, s valaki tiszteletb?l köszönt, esetleg szólt hozzá valamit, vagy csak mosolyogva ránézett — és férfi volt az illet? személy — ismételten verés következett. Így aztán az elmúlt hat évben, lassanként depressziós lett, s csak otthon, a négy fal között, esetleg a teraszon ülve töltötte az életét. Id?nként, még így is verést kapott a semmiért.
Mindezek következtében, egy napon összecsomagolta legszükségesebb holmiját, s amíg a férje dolgozott, Zsuzsa megszökött az apósa segítségét kérve. Egy b?röndnyi ruházata hazapostázására megkérte az apósát, kapott t?le repül?jegyet és — száz dollárral a zsebében — elutazott New Yorkba, hogy így talán tovább tudja folytatni az életét, reménye szerint jobb körülmények között.
Keveset beszélt angolul, zöld kártyásként volt munkavállalási engedélye, de nem volt Amerikában honosított bizonyítványa a szakmai végzettségér?l, így hát zsákutcában érezte magát, mert a közvetít? irodák által kért képzési összeget nem tudta el?teremteni. A Boroogh Parki zsidóknál végzett napi takarítási munkákból, csupán csak az Editnél fizetend? szállásra, és a saját higiéniájára, élelmezésére jutott.
Elmondtam neki, hogy Olga néniék pénze elfogyott, így a váltótársamat, Dianát sem tudják már fizetni, épp err?l beszélgettünk, hogy zöldkártyás, munkavállalói engedéllyel rendelkez?, megbízható személyre van szükségük. Ez úgy m?ködik, hogy az Olga néni biztosításának megfelel? hivatalhoz bejelentik a néni dolgozójaként Zsuzsát — aki onnantól, hivatalosan kapja az államtól a fizetését, amely Olga néninek, mint szegény, id?s embernek, szociális támogatásként lesz járandóság — így a gyerekeinek nem kerül pénzébe majd az édesanyjuk gondozása. A szociális rászorultság tényéhez még el kellett adni az Olga néni tulajdonát, majd így alkalmazhatták hivatalosan is a zöld kártyával, munkavállalási engedéllyel, biztosítással rendelkez? Zsuzsikát.
Zsuzsa egy szép, harminchat éves, gyermektelen fiatalasszony volt.
A férje kereste, nyomozta, hol találja — id?nként a mobilján is hívta —, de Zsuzsa nagyon örült, hogy végre megszabadult t?le, így azt sem árulta el, hogy New Yorkban él. Valószín?, valami vérkeringési rendellenesség okozta a férje agyában a tudatnélküli pokol hangulatot, amikor így bánt a szegény feleségével. Mondta is Zsuzsa, hogy orvosi vizsgálat kimutatta, hogy valamiféle agyi értágulási, vagy érsz?külési betegség az okozója az id?nkénti féktelen garázdaságainak.
A beszélgetéseink alapján, nyugodtan mertem ajánlani Zsuzsát, majd bemutatni Olga néninek. Hittem benne, hogy aki ennyit szenvedett az ?t terrorizáló férjét?l, az nem bánthat másokat, az csak jól bánik majd Olga nénivel. Így is történt. Vele volt ezután két évig, amíg szeretettel, jól gondoskodott róla.
Életem két legjobb, legboldogabb éve volt a 2005-2006-os év. A fiam velem együtt New Yorkban tartózkodott másfél évet — miután, eredményes nyelvvizsgát tett angol nyelvb?l, amely kellett a diplomájához.
Nagy öröm volt számomra, megnyugtatott az a tudat, hogy a közelemben él ? is, ha nem is mindig láttuk egymást. Oly sok éve már nem láttam mosolyt a fiam szemében, csak a boldogtalanságot, az elkeseredettséget láttam kikönyökölni, amiért mi voltunk a felel?sek, mi, a szülei, a nyomorult, a szeretetlenné vált életünkkel, a betegségünkkel, a szegénységünkkel. Itt New Yorkban, boldognak láttam — ismét mosolyogtak szép, nagy, barna szemei, láthatóan jól érezte magát ebben a közegben. A Fiam boldogságát látva, én is az voltam itt.
Ezt az érzést, csak az fokozhatta volna, ha az Édesanyám is itt élhetett volna velünk.
Már nyolcvan éves volt, így nem volt hajlandó velünk jönni. ?, amikor hazamentem, szeretettel várt engem, az egész családunk tizenöt-tizenhét tagját maga köré gy?jtve. Mindig nagy boldogság volt így hazatérni. ÉDESANYA csak egy van a világon, s azt az önzetlen szeretetet, amit t?le kaptam, soha senki nem tudja megadni, s pótolni.
Ebben az évben bizonyították újabb vizsgálatok, hogy nincs tovább-burjánzása bennem a korábbi rosszindulatú daganatnak, amelyet m?téttel eltávolítottak négy évvel ezel?tt. Az életbennmaradási esélyem tehát, jelent?sen n?tt.
Amikor már azt hittem, velem ilyesmi nem történhet, akkor ismertem meg New Yorkban Mike szerelmét.
A házasságom gyötrelmes felszámolása, a halálos betegségb?l történ? kilábalásom után sivataggá vált a lelkem. A méhnyakrák után mindig azt mondtam, hogy olyan jól sikerült a „wertheim priver 4” m?tét, hogy az erotikus zónáim közül csupán a lelkem, és a barátom pénztárcája maradt hátra, csak az m?köd?képes.
Mint tudjuk, a „sivatagban is esik es? néha”, hát így történt ez velem is! Mike szerelme — szeretete, kedves tör?dése, valamennyi haza- és visszautazásom idején éreztetett tisztaszív? odaadása — megfiatalított. A m?tét során eltávolított idegeket, a fizikai élvezet lehet?ségét és eltávolított szerveimet, vissza nem adhatta senki, azonban mellette ismét n?nek éreztem magam, boldog voltam. ? valóban megérintette a lelkemet is, és a pénztárcája is rendben volt. Végre megadatott egy férfi az életem három évében, akire én támaszkodhattam, s nem nekem kellett támaszául szolgálnom!
Édesanyámmal órákat beszélgettünk telefonon, amikor én meséltem az együttléteink történéseit, s ? tudta, mit érzek, mit jelent nekem ez a jöv? nélküli kapcsolat. Az én életem, az én jöv?m már csak Zoltán fiamról szólt. Bemutattam egymásnak ?ket, nekem pedig volt bels? motivációm, újult er?vel nekifogni az angol nyelv tanulásának. Aztán a nyelvtanulási vágy lecsillapodott, mivel annyi különleges, és számomra csak most elérhet? programlehet?ségem volt, hogy csak kevés id?t tudtam a tényleges, komoly nyelvtanulásra fordítani.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:57 :: Nagyné Inci
