*
az idő végtelen, s rajtunk múlik, hol tépünk belőle
egy pici szálat, vagy éppen a fonalát fonjuk magunkra,
mint ahogy a tér koordinátáiban is ott a helye
létezésünknek, mi döntünk, hogy egymás kezét szorítva
mi vagyunk az origó, vagy csak a semmiben bolyongunk,
és szél-fuvallataként suhan el mellettünk az élet,
rajtunk múlik, hogy a múltat temetve jövőt álmodjunk,
bennünk létezik minden, lépni kell, nem ismerve félelmet,
mert riadtan csak tegnapi önmagunk elől menekülünk,
kezünk lehanyatlik amikor megnyugszunk a semmiben,
tépjük hát szét börtön mátrixunk és a holnapban merjünk
magunkra szólni: mi vagyunk a minden a létezésben
Legutóbbi módosítás: 2012.11.24. @ 18:28 :: Tiszai P Imre