Tiszta forrás, csendes malom,
könnyet perget túloldalon.
Huszonnégy küllős kerékkel
őröl nappal, őröl éjjel.
A házat egy árva lakja,
tüzét is magának rakja,
ősi emlék – a családfa…
föld alól hajt mennyországba.
Apja tisztes, lisztes molnár –
orrolt rá egy komisz kasznár,
s alispánnal passzust tettek,
molnárt s malmot hogy veszejtnek.
Felégettek száz hold búzát,
szekereit sorra zúzták,
a patakba dögöt dobtak –
nyulat lőttek, lovat loptak.
Fogadtak egy veres embert,
s ígértek rá – nádat, kendert
kap, ha térül erre-arra
két ökörrel a patakra.
Molnár Jóska járt a vizen,
tudta, Jézus hogy’ s mit izen –
tudta, kerül “jó” barátja,
ki a dögöt kihalássza…
Amiért majd megbotozzák,
két ökrét is elkobozzák,
s futhat a zsombékos lápnak:
zsiványa lesz a határnak.
Rabolni fog nagy csapattal,
mint a vércse, mint a karvaly,
s nem föld kell neki, sem forrás –
csak egy asszony, pirospozsgás.
S pálcát törnek majd egy este,
Molnár Annát ki fektesse,
ki koncolja a családot –
mindent előre meglátott…
Úgy lett, ahogy megálmodta,
feleségét megáldotta,
s egy szem fiát – bár ne lássa,
parancsolta a padlásra.
Eljött az est, végső óra…
Végső… a lélekrablókra.
Tűzzé vált a molnár vére,
úgy csorgott malomkövére.
Benn égett vagy negyven rabló,
sírjuk üszök, répa tarló.
Hamvaikat a szél hordja…
Nem siratja, ez a dolga.
A porhintés ma is átok,
uraink veres betyárok…
Álnok népség vajúdása:
igaz szóért bosszú jár ma.
Igaz Szó és Igaz Lélek
tisztán szeret: Jót és Szépet.
Nem kell a más’ hites társa –
s gyára sem megy az agyára.
2012. december 8.
Legutóbbi módosítás: 2012.12.09. @ 21:29 :: Pásztor Attila - Atyla