Mindig elröpül az id?,
mikor karodba zársz.
Befúrom válladba fejem,
te simogatsz szerelmesen.
Rettegve várom, mikor mondod:
Mennünk kell, kicsi Csillagom!
Majd holnap találkozunk.
Az id? hazug, csalfa szeret?!
Elhiteti: a perc örökké tart.
Ha odagömbölyödök hozzád,
nem választhat el távolság,
nem mérgez hazugság,
s nem kell úgy tenni, mintha …
Szorosan zársz két karodba,
s nem engedsz el soha.
Ó én álmozó! Nagy úr az id?!
Mindig tovaröpül.