Ezek nem jól hangzók csupán, tisztán érezni, átéltem, jelenből olvadt
vajas kenyérre, a pirítóssal együtt szeretem. Ömlik itt már minden.
Könnytől, tejúttól, bögrémből kifordult, kakaós lett az asztal, nedves ing,
sós száj. Ha fájna a torkom, világoskék sálat kötnél rá, tenger kiöntene
e szemből, csókolnád, ha szőrös majomként, izgágaságban és nevetésben
gyerek szintre emel félelmem; felségjellé válsz, meggyötör e nézés,
ami dülled, dűl, dalolna, dagad, párnáinkká nemesedett törésvonalak,
gátak, gázlók, zsiliprendszerek sem zavarják fel a pohár vizet, amiben
kifogtam a tengeri szörnyet, mint legkisebb akváriumba aranyhalat,
most ideéktelenkedik a kérdés: Matisse lát jobban, vagy festménye
csendéletében is meglelem újra és újra magány-ért sokasodó páromat?
Legutóbbi módosítás: 2013.12.01. @ 11:58 :: Marthi Anna
