Kihalt a part,
a folyó is
visszahúzódott.
Csend párolog
medre felett.
Bronzba öntött
mindent a nyár.
Itt hagyott
új szoborrá vált
őskövületet.
Azt sajnálom,
amit elvitt,
öröklét ígéretét.
Az fáj csak,
s ölelném vissza
tarlótűz égette ágyon
elhullajtott kalászként,
hogy bennem vesse el
termő magvait
az ébredő tavasz
minden nyár, ősz, tél után,
újra s újra,
ami konzervál
a halálban is.
Az ifjúságot.
Legutóbbi módosítás: 2013.06.03. @ 19:03 :: Seres László