Petz György : Folytatások

Nyomtatás

Tőled tudom – minden ember fenség –

Észak-fokkal mostan mire mennék;

titkot fejtünk ezer évek óta,

s nem szűnik meg itt az idegenség.

Téged mindig másvalaki mért meg –

használnak csak, semmihez se mérnek –

mutogatnak, ha úgy látszik jónak,

soha, senki nem mondta, hogy jó vagy.

Mire mész, mint egyedüli példány,

óceánhomokkal is csak így jársz –

tapodsz rajta, él-e hal-e – mindegy,

talpadat ne szúrja a van s nincs se.

 *

s ha mind úgy éli meg, s lejegyzi sorba,

hogy ő a világ mérték-egy-adója –

akadt, ki letépte szeméről e vánkost,

mert az a való, amit éppen látsz most –

és igaz az arc, a tépés és a vánkos,

és leginkább igaz: semmi sem halálos –

mi volt egyszer, az már nem lehet, hogy ne,

s akkor, előtte volt vagy utána lesz-e –

butaság, mint: én is ott, mielőtt voltam,

anyám és apám sejtjét összehoztam.

 * 

ahogy az időt sem értettem

kicsúszik az élet alólunk –

a képeket sem értettem

– milyen gazdag a világ, mit élünk –

mert nem tudtam, nyitva-e

szemem, vagy lehet még jobban –

lélegzem csupán, vagy többet

szívok magamba s beleveszek –

ott álltam az óvoda végtelen

porondján és minden sarokban

egy büntetett, a radiátornál

az, kiért jön a javítóintézet;

ez itt a radiátor s én raccsolok,

nincsen fogalmam az időről,

pedig jövőre iskolába megyek.

Jaj, hogy ez mindig így lesz!

 *

Vajon semmittevő a semmi pásztora?

Mit cselekszik, ha pásztorkodik,

ha erre, arra se bőg, s nincs jószág;

mit tesz a pásztor, ha maga se – nincs?

Kerete lenne egy majdaninak,

keret már annak, amúgy, ami volt –

és van-e kis semmi és van-e nagy;

el az különül csak, mi valami.

Nincs kényelmesebb a semminél,

se nyáj, se pásztor, se hit.

Heidegger késsel megy a Hölderlin-

kötetnek, fölvágja szélén, és beleveszik.