Végh Szimonetta : Melankólia

Melankólia

Az ?szi fák árnya alatt fogadom,
Szerelmed rám mért ítéletét,
És mint új gyászoló megásom,
Szerelmünk fekete fekhelyét.

Most meghaltunk magunkban,
Nem táncol bennünk a vágy,
Eltévedt lépteink fájdalmában,
Egy új érzés némán lelt ránk.

Hajdan élt mámorunk sírjában,
Elsiratom elporladt álmainkat,
Elvitted koronázatlan királyunkat,
S távolodó lépteidet nem találtam.

Az ?szi fák árnya alatt fogadom,
Az új érzés még behunyt szemét,
Zokogsz a távolban, még hallom,
Mert a melankólia téged is utolért.

Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 10:43 :: Végh Szimonetta
Szerző Végh Szimonetta 114 Írás
"A lélek nem ismer sem születést sem halált.Ha már létezett,többé meg nem született,örökkévaló,mindig létezik,halhatatlan és ősi,s ha a testet meg is ölik,ő meg nem ölhető.."/Bhagavad-gita/