Melankólia
Az ?szi fák árnya alatt fogadom,
Szerelmed rám mért ítéletét,
És mint új gyászoló megásom,
Szerelmünk fekete fekhelyét.
Most meghaltunk magunkban,
Nem táncol bennünk a vágy,
Eltévedt lépteink fájdalmában,
Egy új érzés némán lelt ránk.
Hajdan élt mámorunk sírjában,
Elsiratom elporladt álmainkat,
Elvitted koronázatlan királyunkat,
S távolodó lépteidet nem találtam.
Az ?szi fák árnya alatt fogadom,
Az új érzés még behunyt szemét,
Zokogsz a távolban, még hallom,
Mert a melankólia téged is utolért.