Léna, a Tarantula-köd egyik legfénylőbb csillaga alig tudott feltápászkodni a felhőágyból.
A fürdőszoba felől villanyborotva-duruzsolást hallott. Felnézett az órára és megállapította, hogy igyekeznie kell. Ilyentájt már kész szokott lenni a reggelivel és már az uzsonnát csomagolja.Kiment a konyhába, de hirtelen megszédült s azonnal le kellett ülnie. Párja épp végzett a borotválkozással. Odasietett hozzá:
– Igyekezz drágám, mert elkésem! – sürgette őt, miközben homlokára nyomott egy rutinpuszit.
Léna összeszedte magát. Felvert négy tojást és elkészítette az uzsonnát, de férje nem tudta kivárni, amíg a rántotta elkészül, mert az ajtó előtt már türelmetlenül tülkölt a munkásokat szállító galaxistaxi.
Iszonyatos fájdalmai voltak egész délelőtt. Fölöltözött és elvánszorgott a szomszédba Katához, az egyetlen olyan csillaghoz, akiben megbízhatott. Kata a második felhőemeleten dolgozott. Léna felvonszolta magát a lépcsőn. Amint Kata meglátta, felkiáltott:
– Édes Istenem, te mindjárt itt fogsz megszülni! – rémüldözött és azonnal emelte a telefont, de a vonal hirtelen megszakadt.
– Már megint hiba csúszott a kozmikus rendszerbe! – csapta le dühösen a készüléket.
Ötször kellett megismételni a hívást, mire kicsengett a telefon.
Léna egyedül szállt be az űrmentőbe, amely szirénázva robogott a csoport kórházába.
A szülőszobában az orvos azt mondta neki:
– Itt előbb-utóbb császármetszés lesz! Ilyen pici bolygó nem tud világra hozni ilyen nagy csillagot!-
– Drága doktor úr! Természetes módon szeretném megszülni, nem császárral, nem vákuummal, nem fogóval! Erős vagyok, higgyen nekem! – könyörgött Léna.
– Rendben van. Megpróbáljuk! – egyezett bele a csillagok szülésze és megsimogatta Léna homlokát.
Léna olyan erőt érzett magában, mint még soha. Nemsokára elfolyt a magzatvize is. Úgy lélegzett, úgy lihegett s mindent pontosan úgy tett, mint ahogy a szakkönyvekben olvasta, s ahogy a védőcsillag tanácsolta neki.
Egy óra múlva kibújt a csillag egyik csúcsa. Léna összeszedte minden erejét, hogy kilökje magából.
– Gyönyörű kisfia van! – mondta a nővérke. – Mi lesz a neve? –
– V-682 – felelte Léna s kimerülten mosolygott. A fájdalmasan szép boldogságban ellazította magát. Ernyedten lebegett, mikor meghallotta, hogy a szomszéd szülőágyon felsír egy most született csillag.
Ekkor döbbent rá, hogy a fia hangját nem is hallotta. „Nem figyeltem oda vagy elaludtam közben? – latolgatta. Kinyitotta a szemét és megriadt. Három vagy négy fehér köpenyes sürgött-forgott a kicsi körül, aki lilás-fekete volt és még a köldökzsinórt sem vágták el.
– Mi történt a kisfiammal? – kérdezte ijedten.
– Ne aggódjon kedves! Némelyik csillag nehezebben válik meg az anyukájától. – próbálta megnyugtatni őt egy nővér.
Mérhetetlen időnek tűnt mire elvágták a köldökzsinórt. Az újszülöttet elcipelték valahová, Lénán összevarrták az összevarrnivalókat és ággyal együtt kitolták a kozmikus szülőszobából.
Egyedül maradt. Csillogása és hőmérséklete rohamosan csökkent.
A fojtogató csendben végre neszezést hallott. „ Istenem segíts, hogy jöjjön erre valaki!” – fohászkodott magában s lám egy ismeretlen bolygó közeledett felé.
– Hol van a kisfiam? – kérdezte kétségbeesve Léna.
– Hogy hívják a kisfiát? – érdeklődött a bolygó.
– V 682 lett a neve! – válaszolta Léna, majd hozzátette: – Körülbelül két órája született. –
– Nyugodjon meg kedves, mindjárt utánanézek! – felelte az ismeretlen bolygó, majd ígéretéhez híven pár perc múlva visszajött.
– Minden rendben van! – mondta, de Lénát ez nem nyugtatta meg.
– Nem hiszem! Látni akarom! – nyöszörögte, majd érezte, hogy finoman megsimítják.
Az ismeretlen csillag eltávolodott, de nemsokára visszatért. Lehajolt és megmutatta az újszülöttet. És Léna már tudta, hogy megszületett a Tarantula-köd legerősebb, legnagyobb és legfényesebb csillaga.
Legutóbbi módosítás: 2013.12.18. @ 18:11 :: Péter Erika