A csend üvöltése
Nem az fáj, hogy egyedül vagyok,
Hanem, hogy a csend üvölt nagyot.
Mindig minden éjjel hallgatom,
Reszketve takarómat markolom.
Nem az fáj, hogy sír a nyári szél,
Hanem, hogy nekem sír és fél.
Mindig minden reggel jön felém,
Hideget hoz s hideget ígér.
Nem az fáj, hogy éget a nap sugara,
Hanem, hogy mégis fázom alatta.
Mindig minden délután feléget,
Mégsem érzem csak remélek.
Nem az fáj, hogy nincs hangom,
Hanem, hogy némán éneklem dalom.
Mindig minden nap siratom,
Hogy a csend üvölt, pedig én akarok.
