Álmom szelíden melléd simul,
úgy hallgatom szép lélegzeted:
kéregre loppal nőtt
mohapuha csend,
idebent gondolatok erdőnyi sejtelmes
susogása ring.
Érverésem lázas ütemén alszom
el megint, bennem mindenütt zúg,
ünnepel, kering a létezés egyszerű csodája:
vagy,
vagyok,
vagyunk.
Mint falevelek meghitt esti
pusmogása, neszez a távol.
Előttem pillanattá szitált esztendők,
hetek,
jöttél, mint akit vártak,
természetesen, ég felé mint
nyúlnak reménytelve mindig az ágak:
elérlek.
Létezés…
Egyszerűen szeretnélek
mondani:
bárhol érjen az álom,
csendnek melléd szegődöm,
s szelíden hallgatom szép lélegzeted.
Legutóbbi módosítás: 2013.08.15. @ 00:01 :: Nagy Horváth Ilona