Tegnap este Izrael legismertebb írója látogatta meg a falunkat és egy felejthetetlen órát töltöttünk el vele.
Csak egy töredékét tudom leírni annak, amit elmondott nekünk, még azt sem pontosan, de talán ez is fényt derít a Nobel díjra többször javasolt író egyéniségére, akinek a műveit több mint negyven nyelven (köztük magyarul is) olvassák világszerte.
Az író Aradon lakik, nem a Maros parti Aradon, hanem a Negev sivatagban lévőn.
„Reggel öt órakor kelek — mesélte —, kimegyek egy sétára a sivatagba, ezalatt különböző emberekre gondolok, akiket megismertem, és megpróbálom elképzelni, mit gondolnak, mit éreznek, megpróbálom beleélni magamat az egyéniségükbe.
A kíváncsiság az a hajtó erő az, amely az írót mozgatja. Mikor valahol várakoznom kell, nézem, figyelem az embereket, a ruhájukat, cipőjüket, mozgásukat, és ha lehet a beszélgetésüket is kihallgatom, és a sok emberből fantáziámban összeáll egy alak.
Nem szoktam, létező emberekről írni.
Szerencsém volt, hogy egy kibuc-ban éltem harminc évig. Ez egy kis közösség, ahol úgy meg lehet ismerni az embereket, a családokat, mint sehol máshol.
Ha tízszer körülutaztam volna a világot, akkor sem tanultam volna annyit az emberekről, mint ott, a Hulda kibucban. És ez nagy hasznomra vált, mert az igazi irodalom provinciális — mindig egy kis hely életét tükrözi. Ha egy világvárosban van elhelyezve, akkor is egy utca, egy lakónegyedre korlátozódik, és éppen ezáltal lesz világirodalom, mert belehelyezi az olvasót abban a környezetbe. Példákat Tolsztoj, Csehov, meg a többi nagy író műveiben találhatunk.
Mikor írok, leírok egy mondatot, utána elkezdem a szavakat, a sorrendjüket, változtatni, míg a mondat harmonikus lesz. Az olvasó persze ebből nem tud semmit. Ez olyan, mint egy szimfónia, nem hallunk minden hangot külön, csak akkor figyelünk fel egy hangszerre, ha hamisan szól! Azután ha jól megy, kitörlöm az egész mondatot. Vannak napok, amikor három mondatót írok, és négyet törülök ki, amit előző napon írtam.
Az olvasót mindig úgy képzelem el, hogy egy kényelmes székben ül, kint cudar idő van, az eső veri az ablakot, a szél fütyül, de a szobában kellemes meleg van, ahol az olvasó belemerül a könyvbe.
Sokszor felteszik a kérdést hogy egyáltalán van-e még valaki, aki olvas, mert úgy száz évvel ezelőtt, ugyan mit csinált volna az ember? De manapság, amikor színházba, operába, moziba, hangversenyre, kávéházba lehet menni, vagy ki sem mozdulni, rádiót, zenét lehet hallgatni, vagy a televíziót nézni, ki vesz a kezébe egy könyvet?
Pedig nem így van, az Anna Kareninát annakidején harmincezer példányban adták el a nagy Oroszországban, ma pedig egy jó könyvet ebben a mi pici országunkba is százezer példányban adnak el!
Többször megjósolták a könyvek halálát. Mikor egymásután nyíltak meg a színházak, azt mondták ki fog most már olvasni. Aztán jött a filmszínház, ugyanezt a kérdést tették fel, ki fog már ezek után színházba, operába járni, vagy olvasni? Azután ez megismétlődött a televízióval, és a színházak, operák tovább működtek, az emberek meg tovább olvasnak! Mi ennek a magyarázata?
A hangversenyteremben halljuk a művet, több százan együtt, a színházban, operában, televízióban látjuk is másokkal együtt, de az olvasás, az egész más!
Egy fehér mezőnyben fekete hangyasorokat látna egy földön kívüli, s rajta kívül se hallani, se látni nem lehet mást. Mindent, ami a könyvben történik — nekünk el kell képzelnünk. Csak a mi képzeletünkben létezik. És csak ketten vagyunk jelen, az író és az olvasó. Ez egy kapcsolat, és mint a szerelemben, minél többet adunk bele, annál többet kapunk tőle. Ha nem jön létre empátia köztünk és az író között, inkább tegyük le a könyvet, és olvassunk másikat!
S ami a legérdekesebb: mindenki másképpen éli át a cselekményt. Nincs két ember, aki azonosan értelmezne egy könyvet. Ez az irodalom varázsa.”
Az előadás végén valaki megkérdezte tőle: Annyiszor jelölték Nobel díjra, végülis miért nem kapta meg?
„Harminc különböző irodalmi díjat kaptam, talán meg sem érdemeltem őket — válaszolta — nagyon jól meg vagyok a Nobel díj nélkül is!”
Amos Oz magyarul megjelent könyvei:
Szeretetről, sötétségről
Mihael Mihael
Tel Ilani történetek
Párduc a pincében
Rímek életre, halálra
Hogyan gyógyítsuk a fanatikust
Hirtelen az erdő mélyén
Legutóbbi módosítás: 2013.09.03. @ 18:15 :: Galambos Viktor