2013. február
Ég a dunyhám, s párnám a vesztén,
béke borzolja fehér fürtjeimet,
csak az ágy nyughatatlan szédület,
egybeolvad a szív és test, minden estén.
Térképem tested, s lüktető vérered,
borostás bőröm böködi a napod,
boldog szúrása jelzi, hogy itt vagyok,
tűz olvaszt, s újraönt a képzeleted.
A fonott furcsa kincsemet kiáltod,
tégelyedben forr vérem, kész az elegy,
beleönthetsz vágyadba, hogy legyek
a völgyben várakozó édes álmod.
Legutóbbi módosítás: 2013.11.08. @ 20:17 :: Radnó György