És mindig elhittem,
hogy egy cigibe
össze lehet gyűjteni
az összes gondot.
Meggyújt.
Minden slukk egy plusz nyugalom,
ahogy önmagam uralom,
csak hűvös utánzata
az idegességnek,
hogy ma már szimplán csak ellépek,
ha valaki bánt,
beszív.
És nem az én hibám,
hogy nincs már bennem erő,
a festék a hajamról lenő,
körmömről lekopik a lakk,
többéves bizalmat is el lehet
veszíteni egyetlen perc alatt.
Kifúj.
Fujj, fordulna gyomrom a másik oldalra,
hogy a szívnek már nincs más oltalma,
csak nyugtatni magát,
tehát, ha fáj,
csak csendben lelép,
a füsttel formálja, hogy elég.
Már nem ég.
Legutóbbi módosítás: 2013.11.01. @ 14:49 :: Tóth Zita Emese
