– karperecek –
Azt velem tetetted
szennyessé…
a fehér asztalterítőt…
amikor ráfektettél,
pedig ott nem is puhítottak
párnák,
csak a párkák röhögtek
kegyetlenül,
mert fonták és sodorták…
ahogy kellett…
égetni valóak a betűk
s a leírásuk is a máglyát
kívánja, mint
én öledet,
a forró katlant, mert
kínáltad…
az kellett: a révület,
az őrjítő, vad tánc
s hozzád kötöttem magam,
ám, mint kutyát a lánc,
úgy fojtogattál…
de hiszen
minden kard és
minden éle
s az összes tövis
s a rózsák vére…
gyilkol –
s a tetem a
szemétdombon
temetetlen:
halottként
foszlik így
a szerelem.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:55 :: Rózsa Ibolya
