Parány voltam, kis
Gulliverként
araszoltam az óriás
erdőben,
s napjaimat lisztté
őröltem, mint
malomban rozst a
molnár.
Kicsi lépteim
integettek utánam.
Nem voltam más,
mint törpe szélütött,
ki várta a hatást
s őrültként bolyongtam a
fák közt,
keresve az utat hozzád.
Nem találtalak sehol.
Te jöttél a törpék közé, mint
hatalmas Gulliver,
felkaptál tornádóként
s röptettél, míg
beleszédültem.
Cserepes a szám,
forró láz éget,
most minden csak
általad szuszog,
újraélesztéssel adtál
még néhány levegővételt.
Tenyérlenyomatod
a mellkasomon a legújabb
tetoválás.
Szép rajz, látod?
Én is láttam egyet a
lábadon…
Mára óriássá nőttem
s elörököltem
ledobott gúnyád,
cserébe odaadom
az összes bukfencemet
s a kincses ládámat
lenn a fűben
a világító
szentjánosbogarakkal.
A fák mögött
már dereng
a hajnal…
Legutóbbi módosítás: 2014.02.15. @ 21:01 :: Rózsa Ibolya
