Valahogy megalkotott minket valamilyen különösen bölcs felsőbb hatalom ilyennek: férfinak, nőnek, embernek. Különbözőek energiáink, eltérőek rezgéseink, mégis mindig keressük, kerülgetjük, figyeljük egymást, vonzódunk egymáshoz, érdeklődünk egymás iránt. Ha találkozunk, harmónia, rend születik. Lehetőségünk nyílik megismerni, megérteni, megszeretni, felvállalni egymást és önmagunkat.
Az irodalomban mindig is dinamikusabban robbantak be a férfiak által írt szerelmes versek. Ady birtoklóan vádló, néha acsarkodó, de egyértelműen szenvedélyes, Tóth Árpád szelídebb, egy kicsit távoli; Szabó Lőrinc zsarnoki, szinte parancsoló; József Attila kapaszkodóan segélykérő, meghatóan elesett; Illyés Gyula gondoskodóan meleg; Petőfi bátran felvállaló, a jövőt előrevetítve megadóan vádló; Radnóti elgyötört, mégis meghitt hangja; számtalan férfihang, mind különböző erejű, mégis értékes.
A női költők hangjait már nehezebb így elkülöníteni, de műveikben számos különböző árnyalatot érezhetünk. Ez nem jelenti azt, hogy kevesebb jó női vers született, csupán lehetséges, hogy elvesztek valahol, vagy valamilyen okból nem ismerhetjük meg őket. Rab Zsuzsa, Tóth Kriszta, Imre Flóra, Bódis Kriszta, Nemes Nagy Ágnes költeményei mind-mind apró értékei az irodalomnak.
Az életben persze nem mindig könnyű egymást megérteni. Előfordul, hogy elbeszélünk egymás mellett, vagy csak némán hallgatunk, játszunk, játszmázunk, álarcokat hordunk. Egymás előtt nincs szükségünk rá, nyíltan vállalhatjuk önmagunkat, hiszen egy dolog összetart bennünket, mégpedig az, hogy érzelmeink, gondolataink vannak, és ezeket ki is tudjuk fejezni.
Előfordul, hogy a gyakorlati életben nem értjük egymást, találkozunk akadékoskodó, okoskodó, esetleg gátló megnyilvánulásokkal, az irodalomban ennek nincs jelentősége, hiszen szabadságunkban áll bármilyennek lenni, s egymást így elfogadni. Ezt a mindennapok során nem mindig tehetjük meg, hiszen akadhatnak közöttünk nem kevesen, akiknek saját munkahelyükön sokkal fegyelmezettebbnek, mértéktartóbbnak kell mutatkozniuk, mint amilyenek valójában. A legtöbb költő, író tanárként, jogászként, újságíróként is tevékenykedik, de kevesen tehetik meg, hogy csak azzal foglalkozzanak, amiben a legtehetségesebbek.
A férfi, női energiák már eléggé felcserélődtek, s mivel a férfiaknak a régi időkben alapvető feladatuk volt gondoskodni családjuk megélhetéséről, s a nők megtehették, hogy teljes állásban anyák, háziasszonyok, feleségek legyenek, egyszerűbbnek látszott a képlet. Ma a nőknek is muszáj végigküzdeni a hivatalok, bankok, ügyintézések útvesztőjén, de meg kell felelniük még számtalan más szerepben is, így legbelsőbb, legnőiesebb lényük, rejtélyes lelkük rejtve marad, mert a kemény, valljuk be sokszor férfiak által uralt világban nekik is kemény jelmezbe kell bújniuk. Különösen problémás ez olyan esetekben, amikor valaki egyébként is nehezen igazodik el a gyakorlati életben. S ezeken kívül a mindennapokban egyébként is folyton felbukkanó akadályokon, nehézségeken kívül még ott van a két nem eltérő esélye a talpon maradásra.
Ha egymásra tekintünk, elmélázhatunk azon, egyáltalán mi dolgunk egymással? Szerintem ez teljesen egyértelmű. Egyszerűen csak meg kell érteni egymást. A megértésnél nincs bölcsebb emberi tulajdonság, mert empátiát feltételez.
Persze lehet rajongani, kedvelni, félni, elbájolni, megnevettetni, megríkatni, félteni, segíteni, biztatni, támogatni… és még sorolhatnám. Csak egyet ne tegyünk! Ne legyünk semlegesek! Hiszen éppen attól az érdekesen egymásnak feszülő, lágyan dörmögő, egymással kiegészült férfi-női energiáktól leszünk gazdagabbak, ami bennünk közös. Férfi érezni, nő harcolni tud, bármily meglepő! Mindkettőnkben megvan ugyanaz, csak más hangon szól. Ha zeneszerző lennék althoz és szopránhoz, ha festő, világoshoz, sötéthez hasonlítanám, de mindenképpen keverném a hangokat, színeket, mert így teljes a paletta, valahogy úgy, mint egy jól működő, harmonikus házasságban, életre szóló szövetségben. „Férj és feleség arra teremtetett, hogy kiegészítsék egymást. Amikor a férfi gyenge, a nő erős; amikor a nő megbotlik, férje felemeli. Amikor két szív és lélek elköteleződik az élet kihívásainak közös vállalására életük lényegesen könnyebbé válik.” — Gary Chapman
És az a helyzet, hogy ha nem lenne kivel szemben leülni, kivel sétálni, kiről gondolkodni, ábrándozni, kinek felelni, kinek vallani, kit vádolni, kit érteni, kit szeretni… mi értelme lenne az egésznek? Mert bármilyen kemények is a férfiak, szeretik nekünk kiönteni a szívüket, s ez fordítva is így van.
„Nem tudjuk, ki rajzolta a barlangok falára a bölényeket, de gyanítom, hogy férfi volt. A férfi — amíg valóban férfi volt — minden kultúrában az Eget reprezentálta. A Nő a Földet. A kínai bölcseletben a férfi a Teremtő, a nő a Befogadó. Kettőjük méltósága az ölelésben válik teljessé, mert ők csakis ketten együtt alkotnak egy teljes Egészet. Külön nincs értelmük. Az ölelésben a férfi az adó, a domináns, az eldöntő, és a Nő a megvalósító, a létrehozó, a gondoskodó, a fenntartó.” — Müller Péter
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:23 :: Vajdics Krisztina
