Lesz majd takarónk
tél közepén hóból,
párnáink is mind
tömött illúziókból,
hóhér barátaink
ácsolnak ágyat,
halott kedvesekből
húzunk köré várat.
És mikor biztosan bezártuk
magunkat a múltba,
a jelen majd nélkülünk
indul el az útra.
Megdermedünk végképp,
büszkén, nem tanulva,
visszafelé folyik majd
az idő mutatója.
És ifjak leszünk újra,
gyermekaggastyánok,
szúnyogtetem őrző,
fagyott borostyánok,
gyönyörű szigetek
a folyó időben.
Szépnek ugyan na szép,
csak haszna semmi sincsen.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 11:57 :: Irlanda Máté