Talán, ha akkor eltakarod a napot,
vagy ellopod a holdat, vagy leülsz
verset írni az éjszaka elhagyott zugába…
(…)
De te nekifeszültél a robogó éjnek,
hátaddal tartottad meg az ólomszagú
eget. Senki nem volt se előtted,
se utánad. Próbáltad bizonygatni,
hogy hamiskártyás Isten, de közben
nevetve előhúztál ingujjadból
egy megrajzolt pikk ászt.
blöfföltél…
Szótlan keddek ültek szemedbe,
a hétfőket beleírtad egy befejezetlen
versbe. Blöfföltél akkor is, mikor
válladra szállt az utolsó hajnal vértizzadó
madara, s mint valami szalmabábú
lángoltál a fellobbanó felhők alatt.,
Bomló szerelmeket cipeltél fogaid
közt, de az éj túl mély volt, hogy
elérd a partot. Hiába kapaszkodtál
kopott érc-csillagokba, hangosan
dobott ki magából a mostoha föld.
(…)
Látszótérben kártyázik veled Isten,
blöffölsz…
( inged elszakadt )
Megszületni könnyű, de meghalni
még könnyebb.
Szádon a vers csönddé olvad.
Félig exponált élet, esőszagú évek.
Pereg a film. Megy a vonat. Nélküled.
Naptalan, arctalan,
édesek, mostohák, árvák, szeretők…
Ki kopog odakint, ki lakik idebent.
Éhes varjak szántják fel a
megmaradt csendet,
fogaid közt alvadt hold darab…
Szótlanságod kirekeszt.
Előttünk, utánad,
hét torony,
hét ajtó,
hét lakat…
Legutóbbi módosítás: 2014.04.11. @ 19:03 :: Szilágyi Hajni - Lumen