Porka havat zúdít a szél, utcát súrol, nyakszirtet ér.
Karma arcomra csikordul, sarkig fut, majd visszafordul.
Szisszenek, száz hideg átok ráz – jégikrás tűzszilánkok
Szúrnak -, gallérom is fogva kapaszkodom kalapomba.
Farkas-idő. Számba ordít, kabátból lelket kifordít,
Torkában szikés harag van – Bakát láttam Don-kanyarban
Így veszni hóban örökre – csontfehér fagytól hörögve,
Míg menekült, hullt a század, vakulva friss hóhatárnak.
Keresztünk lett töltött fegyver, szívünk míg telt rettenettel.
Pap vagyok, tán mást is látok. Túlélhettem a Gulágot,
Segített a belső ima, pár dalfoszlány, melódia.
Dűlőkben sincs árva lélek, sövény se nyújt menedéket,
S mintha dőlt temető lenne, úgy taposok fel a hegyre.
Süppedek a hópaplanban, utam szabja szűk völgykatlan,
Hol vetemült, gyűrt szirtfalak tört bordái kínt vallanak.
Hó huppan ágról, s a csöndben hollószárny csattog fölöttem.
Szusszanok, hogy visszanézzek, s házak közt elkeresgéljek
Ködfoszlányok lepte dombon – kuvasz őrzi, hű bolondom
Cseppnyi lakom’ csepp udvaron, társam lett, meg nem unhatom.
Ülhetnék fűtött verandán, nem húzna súly, reverendám,
De hitem hajt csillagoknál. Sarkamban fény, görbe Hold jár.
Kápolna vár, kálvária, csöpp oltárral Szűz Mária.
Fenyves susog bércnyi körben, zár nyílik és út előttem.
Sokan jöttek hegyzugokból, hol csak farkas vagy kolomp szól.
Hang és a kéz megremeg, ahogy megérintenek.
Szem beszél, ma könny csorog, arcon korok s bánatok
Redői közt felvigyáz – húsba mar, oly friss a gyász.
Tankok voltak, nem dzsidások. Sarlót hoztak, kalapácsot
Újra nyakára magyarnak -, kaszálni a forradalmat.
Kinek fia, kinek párja szédült át egy más világra
Hordván megalvadt pecsétet… Kokárdánk lett űzött bélyeg.
Vállkendőkben asszonyok feketéllnek s padsorok.
Gyertyát gyújtok – újszülöttnek. Éjfél van. Karácsony. Ünnep.
2013. november 30.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:06 :: Pásztor Attila - Atyla
