Már délután 5 óra múlt, az ünnepségnek vége volt lassan, elhangzottak a méltató beszédek, a szobor talapzatához koszorúk kerültek és mind a török, mind a magyar államtitkár induláshoz készülődött.
A Megyei Közgyűlés elnöke és a polgármester búcsúztatta őket még egyszer megköszönve a vár helyreállításához, illetve a szobor felállításához nyújtott nem kevés anyagi támogatást.
A vár helyreállítása három évig tartott és minden támogatás ellenére a költségből kifutottak, végül is kénytelenek voltak harminc évre bérbe adni egy vállalkozónak, aki egy vendéglőt alakított ki az öregtoronyban, kedvelt hely volt, messze földről jöttek a vendégek.
A szobor készítéséhez a török nagykövetség járult hozzá azzal a kéréssel, hogy ne csak a legendás, az ostromkor hősi halált halt várkapitányt — Pilinyi Mihályt — ábrázolja, hanem az ostromló török sereg vezérét Mehmed béget is. Ez ellen nagyon sokan tiltakoztak, végül mégis így készült el azt a percet ábrázolva, mikor Pilinyi Mihály átveszi és rögtön össze is tépi a Mehmed bég által átnyújtott megadásra felszólító levelet.
Hat órára a szobor környéke elnéptelenedett, illetve mégis maradtak ketten…
Az egyik maga Pilinyi Mihály néhai várkapitány volt, vele szemben 20-25 méterre Mehmed bég üldögélt egy sziklán.
Ők nem voltak hivatalosak az ünnepségre, ők az árnyékvilágból látogattak ide, Pilinyi uram immár másodszor. Amikor először volt 150 éve, akkor a vár csupán elhanyagolt rom volt benőve növényekkel és a kapitány úgy gondolta, hogy bizony ez a látvány illik ahhoz a helyhez, ahol életét adta a Hazáért.
Mindamellett az ujjá épített vár és a szobor is megnyerte a tetszését, csupán Mehmed béggel nem volt kibékülve, igyekezett észre sem venni — ő mindenesetre nem hívta ide, az biztos.
Nem örült neki, hiszen annak idején, amikor a török elfoglalta a várat, Pilinyi uramat Mehmed bég háromfelé vágatta igaz, hogy a többiek életét viszont megkímélték. Győzelmét amúgy nem sokáig élvezhette, harmadnapra heves fájdalmak között elhunyt, hogy mérgezés vagy romlott étel következtében az sosem derült ki.
Most itt nézelődtek, nem volt kedvük még visszamenni az örökkévalóságba.
Látnivaló amúgy akadt bőven, a vendéglőben nagy élet folyt, helybéliek, turisták, autók, éneklés, az ajtó szinte állandóan nyitva volt. Azután ahogy besötétedett megelevenedett a szobor környéke is, a kicsi parkban szerelmespárok váltották egymást a padokon és Pilinyi Mihály meg Mehmed bég olyasmiket láthatott, amit annak idején még elképzelni sem tudtak, köszönhetően a 21. század kifinomultságának. Fiú-lány, fiú-fiú, több fiú-egy lány, több lány-egy fiú, Pilinyi uram morogva menni készült, amikor észrevette, hogy az egyik szerelmes pár pajzán kedvében egy használt óvszert felhúzott az őt ábrázoló szobor magasra nyújtott mutató ujjára. Ezen azután Mehmed bég jól szórakozott, de nem sokáig, a vicc példát teremtett és hamarosan került egy az őt ábrázoló alak turbánforgójára, egy kardbojt helyett és a bal fülére is hamarosan felkerült egy.
— Átkozott hitetlen kutyák! Felszabdalok mindenkit — üvöltötte Mehmed bég, és kirántva kardját nekirohant a csúfolódóknak.
Ezen meg Pilinyi uram nevetett, hiszen ő már jól tudta, hogy az árnyékvilágbéliek nem érinthetik az embereket, akik még csak nem is látják őket. Hiába lengette kardját Mehmed bég veszettül, a legcsekélyebb hatása sem volt — észrevétlen maradt.
— Ugyan, hagyd őket, nincs mit tenni — intett a néhai várkapitány, pedig akkorra már az ő alakján is akadt óvszer bőven, sőt három részeg alak célba vizelt a szobor csizmájára. Később valaki Mehmet bég lába mellé végezte a dolgát és 9 óra felé páran színes festékfújókkal kiszínezték mindkét alakot.
Még később több részeg üres sörös üvegekkel célba dobált a szoborra, minek következtében — dacára a kemény gránitnak — először Pilinyi Mihály végvári hős várkapitány sisakforgója tört le, majd sikerült Mehmed bég bal fülét is letörni a használt óvszerrel együtt.
Most már mind a ketten üvöltöttek.
— Istentelen böszme kurafiak, hát ezért adtam az életem? Elkorcsosult bitangok!
— Óh, hogy Allah rövidítsen meg benneteket egy fejjel, hogy a sivatagi dzsinnek látogassanak éjszaka!
— Isten! Látod ezt? Kérlek, tégy valamit!
— Óh Allah, Allah…
És mintha tényleg meghallgatásra került volna a kérés, vihar kerekedett, dörgött, ömlött az eső, a vendéglőt bezárták és mindenki igyekezett haza a várból.
Fél óra múlva üres volt a környék csak a túlvilági látogatók álltak ott még mindig.
Mehmed bég Pilinyi Mihály vállára hajtotta a fejét, szakálláról csöpögött a könny, a néhai várkapitány maga is végtelenül megbántva sírdogált, szipogva lapogatta hajdani ellenfele hátát.
— Édes öregem, édes öregem.
Legutóbbi módosítás: 2007.12.09. @ 17:00 :: Torjay Attila