( dadaista álmok )
Lefeküdtem egy hó-angyallal
velünk aludt a napsugárcsillanás
s genetikailag megoszlok magam között
mert eltapos a szembe rohanás
rengeteg Ábel bolyong a rengetegben
s szememben puskát ragad a kék
és másodikra mindig is eltalálom
lábamon lankadva mások lábait rég
melleid masztodon inda fonja körbe
s csinos perpatvart izzad a sík
rám marad a ragadós maradék
az angyalok engem cserélnek megint
rajtam csipkelődnek rozsdás vakvarjak
s dermesztő színben pompázik a cement
eső szagú hernyók kúsznak keblein
szagold hát csak te is a véges végtelent
angyalszárnyaid letépem te néma hal
mert nem hiszem hogy nem hiszed
akarásod néma mint a mokány téglafal
s dermedten gereblyézem széttört szívemet
sikítólelkű árva méh vagyok a herék tengerén
pillangóid tánca kezedben detonál
szemöldököm is látta amit egykor én
s azóta fehér fogam mint a mészkő máll
ingatag küllemet ringat szerelmed szelleme
és mosatlan kézzel az égre felpofoz
fordul a bolygók sorsa sipákolja a sas
s egy maláj lakáj ki semmit sem hoz
lefeküdtem egy hó-angyallal
velünk aludt a napsugárcsillanás
az angyalok engem cserélnek megint
hisz nem maradt már senki más
(Pest-Buda 2014. augusztus 31.)
