Mint valami lompos kutya,
rohant utánam a reggel.
A felhők összegyűrve várakoztak
a szemközti ház ablakában, ázott
arcukon egy madár suhant át…
s az idő megállt a sarkon
nem nézett hátra, várt…
(…)
Játszani kéne, mint egy
kócos kisgyerek, kapaszkodni
abba a rozsdás hintába, mit
üresen himbál szívemen a szél.
egy év, két év, ne számold…
Istentelen drámát ír a világ.
Talán le kéne ülni valami festett
tavaszban, hol a csendnek
ezer hangja, arca, illata van.
Keret se kéne, se tükör,
csak te, és én…
Gubancos álmaimat próbálod
megfejteni. Nincsenek titkaim,
csak idegen tegnapok, éhes
hajnalok, huzatos éjszakák.
néha átrohan bennük a nyár…
Édesek. Mostohák. Öblök,
hegyek, kagylókba visszabújt
tenger-csendek.
Esténként átvérzett csillagokat
lépek át, törött szárnyú
angyalokkal beszélgetek,
ne nevess…
Inkább a holnapot számoljuk ki.
Kő, papír, olló – aki bújt, aki nem…
A függöny mögött bármi, és bárki
lehet. Hisz már mindegy ki van
a reggeli ködfalakon túl,
és ki támasztja az égig érő
létrát, ki ül a csupasz ág hegyén.
az idő nem néz hátra,
nem vár tovább
Szabadnak szült anyám,
( bár ő csak torz szabadságot ígért )
de hiába a rongyos szárnyak. Ez
is csak egy elvetélt gondolat marad…
Veled. Közel. Nélküled. Távol.
Lebegés. Szelíd fény. Zuhanás.
Elém fekszenek a hideg hegyek,
köréjük hajolnak az útszéli fák.
Sárba zuhant Napot takargat
a szótlan világ, de a reggel
hűségesen csahol mellettem,
mint egy gazdátlan álom,
éhesen, árván…
Legutóbbi módosítás: 2013.12.14. @ 09:36 :: Szilágyi Hajni - Lumen
