Téli varázslat csendje a várakozás, búg a kemence.
Tölgyfa hasábok lángja –, hol él a kovász – hív a melegbe.
Megszületettnek új koronát ad az Ég, sejti a gyermek.
Angyali kartól glória s fény övezé – szentjei lesznek.
Kisded az ölből –, anyja szemébe ha néz – nyúl kebeléig.
Mária szoptat, dalban a tejszagu méz illata érzik.
Messzi királyok botjainak sudarán ékei gyöngynek,
Pásztori csillag hívei Ég sugarát látni ma jöttek.
József, az ács szól: „Tudtok-e szólni igét, s áldani embert?
Tudtok-e fonni, szőni a Nap szövetét – óvni ma Rendet?
Tudtok-e gyógyírt – látva, ki hordja a kínt s nem menekülhet?
Szántok-e lelket – nézve a koldusaink hogy’ betegülnek?”
Némul a három, s raknak a pajta elé szmirnai tömjént.
Ámbra kenőcsük – tégelye ón remeké – lábra kiönték.
Végül a mirrhát, s véle a sár aranyát ládafiából
ejtik a porba – féltve a Sors igazát Menny poharától.
Távoli léptek őrzik a félsz nyomait erdei csöndben.
Betlehem ébred, oszlik a tétova hit, fák dala röppen.
Renghet a bölcső… hajnali táj halovány csillaga mellett.
Csendül az ének Mária ajkairól – hívja a gyermek.
2013. december 14.
Legutóbbi módosítás: 2013.12.14. @ 11:07 :: Pásztor Attila - Atyla
