M. Laurens
OLY KORBAN ÉLEK…
Oly korban élek, hol már szégyen a tisztesség,
hogy a kétkezi munkáról már szó se essék.
Oly korban élek, hol azt tanítják oly sokan:
miként kell hazugságban élni, otthonosan.
Hazudd bátran, hogy mindahhoz értesz mit kérnek,
nyugodtan teheted, hisz Ők is ebből élnek.
Ha légtornász kell, hát hazudd azt, hogy te szárnyalsz,
s díjazni fognak meglásd; ha mindent bevállalsz.
Oly korban élek, hol hazug mosoly lett a sikk,
értékét veszti becsület, szeretet és hit.
Mit sem ér mára, a sokévnyi tapasztalat,
a rég megbecsült könyv, csak értéktelen kacat.
Oly korban élek, hol szitokszóvá lett Anyám,
és félrelökött szülők sorsává, a magány.
Apátlan Anyátlan e modernnek hitt világ:
már szüleink vázájába sem kerül virág.
Oly korban élek most, mit leginkább felednék,
legalábbis, a vigyorgókkal szembemennék,
és lehervasztanám arcuk bárgyú mosolyát,
felkavarnám e langyos, rózsaszín pocsolyát.
Oly kor kéne már, hol tisztelik Anyám s Apám,
hol unokák sorsa sem fű-mámoros talány.
Oly kort szeretnék, hol még élő a tisztesség,
s erősen védik, hogy rajta csorba ne essék.
Ily korról álmodozom ostobán néhanap.
Álmodozom, miközben az idő csak halad.
De egyszer, valamikor, nagy-sokára talán,
e kort, veletek is örömmel megosztanám.
( újraköltve: Pest-Buda 2014. január 26.)
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:14 :: M. Laurens
