Hiába próbállak magamba zárni, fáj konok hallgatásod.
Ha dörömbölnél, ha tépnéd a hajam, talán érezném
hogy vagy. De így. Csak a csend beszél a csendhez.
Tanulj meg élni. Hiába. Szívemre öregedtek szavaid,
mert, ami bomlik abba nem lehet kapaszkodni, csak
belehalni. Mi az igaz, és vajon mi a való, hol a köztes,
és van-e út, fényes átjáró. Van-e tanulható elhajlás,
boldogság, elhagyás, vagy minden csak ostoba
véletlen, egy darabnyi szakadás, felfele zuhanás.
Vad voltál, de hozzám soha nem szelídültél, így
lettem vadabb a hajtóknál, vadabb minden bűnnél.
Szomorú hullámokon érkezel. Az éj kiismerhetetlen,
félelmetes. Tengernyi mély. Fekete, hideg. Gyermeki
álmok útvesztője, néma, angyalarcú szobrok temetője.
Torzít a tükör kívül- belül. Bűn, átok, félelem. Fél élet.
Fél szó. Fél álom. Fél szoba. Lélegzem. Lélegezz.
Elvetted. Kizártad a napot. Levegőt! Elmentél.
Kizuhantam szívedből. Üres kéz, sűrű éj. Mély
kútban altató, ringató. Csobban az álom, elmerül.
Csitt. Maradj már, hallgass már.
De nem alszik – nem látod? Vár. Rád. Gyere már.
Játsszunk. Mindhalálig. Elfordulsz. Nem
játszol, nem szólsz. Kattog az idő a koszos
falakon. Mállik a vakolat. Takarj be. Mindhalálig.
Hideg városok. Hideg házak. Hideg sínek. Rohan
a vonat idegen tájakon. Mennék utánad. De
elfogytak az utak. Elfogytak a sínek. Lassan
elfogynak a szavak. És mégis megyek, futok.
A semmibe. Magas hegyek. Mély szakadékok.
Nyirkos, sötét árkok. Barlangrajzok a falakon.
Üzentem. Nem olvasol. Nem hallasz. Nem hallak.
Benned a világ. Bennem a zaj. Dől a fal.
Üvöltök. Romok alatt az álmok. Üvölts már te is.
Arcok. Mozdulatlanság. Megkopott fényképek. Fiókba
rejtett levelek. A címzett ismeretlen. Ákom-bákom
betűk. Feladom. Feladtad. Nem adom fel. Oldunk,
kötünk. Kötődünk. Ez vagy most. Egy érverés.
Egy kísérlet. Egy vázlat. Egy soha véget nem érő
monológ. Egy mondat, ami kimaradt, elmaradt,
tovább gurult szíveden, mint egy gömbbé nőtt nap.
Hiányzol anyám. Innen, ebből a versből, az ajtó
előtt álló kopogásból. Ünnepekből, hétköznapokból.
A bennem várakozásból. Érkezésekből. Életemből.
Áldatlan, békétlen harc ez. A tükörből visszanéző
arc nem szól vissza ma sem, csak a csend beszél
a csendhez a kihűlt éjszaka hálójába kapaszkodva…
Legutóbbi módosítás: 2014.01.04. @ 20:15 :: Szilágyi Hajni - Lumen
