Nagy hitünk van, döngölt magyar,
éltig-holtig büszke,
szereti, ha karjába mar
az akácfa tüske.
Mindig akad ura-fattya
kint is bent e népnek,
ináig ki megszakasztja,
s ín is, amit tépnek.
Nyűtt dereka mégse törik,
nyújtózik az égig,
sose nyugszik, bárkik ölik,
egy úton nyög végig.
Teszi, ami nap-nap dolga,
mosoly a vetésnek,
néha mintha napfény volna,
s jó fia a szélnek.
Zsugorított haragja van,
törött ez az ország,
határait határtalan
körberadírozták.
Rám ölelem, bennem több a
hossza meg a széle,
szeretgetem, s kiülök a
a szíve peremére.
Legutóbbi módosítás: 2014.03.15. @ 08:58 :: Böröczki Mihály - Mityka